Tippek és tévhitek

Az oktatás valódi költsége

Egy, a személyre szabható e-learning tananyagokat bemutató előadás után beszélgettünk egy HR vezetővel az oktatások valódi költségéről. A kiinduló kérdés az volt, hogy egy adott, a vállalat összes dolgozóját érintő képzést megérné-e e-learning megoldással lefedni, vagy sem. A vezetőség eddigi hozzáállása ugyanis az, hogy az e-learning bevezetése jelentős beruházással járna, így egyelőre nem támogatják, helyette a hagyományos „osztálytermi” oktatásokkal oldják meg a képzéseket.

A vállalat munkatársainak jelentős része összeszereléssel foglalkozik, így minden egyes perc, amit képzésen töltenek, kiesést jelent a vállalat számára, mert áll az összeszerelő sor. Mivel minden alkalmazottnak részt kell vennie az oktatáson, így csoportokba osztva próbálják kezelni a kérdést, minimalizálva a sor leállításának idejét, ami azonban így is jelentős (oktatóterem megkeresése, jelenléti ív aláírása, oktatás, visszatérés a munkahelyre). Megkérdeztem, hogy számszerűsítették-e valaha azt a költséget, amikor a sor állt az oktatások miatt, és a válasz „nem” volt. Ezek szerint az e-learning előre tervezhető bevezetési költsége egy ismeretlen tényezővel áll szemben, ami azt gondolom így nem fair.

A HR vezetővel beszélgetve összeszedtük az e-learning bevezetés lehetséges egyszeri és folyamatos költségeit, amelyek a következő képen alakulnak:

Egyszeri költségek:

  • Oktatási keretrendszer bevezetés költsége: licensz (ha van), integráció a meglévő hr/bérszámfejtő rendszerrel (ha szükséges, inkább csak haladóknak), testreszabás (színek, működés, céges logó)
  • Oktatóterem kialakítása (ha még nincs): számítógépek, asztalok, székek.
  • Tananyag fejlesztések / konverziók költsége: minden egyes tananyag kapcsán felmerül, azonban megfelelően képzett vállalati tréner képes az oktatási anyagokat előkészíteni a konverzióra, így ennek költsége limitálható.

Folyamatos költségek:

  • Túlóra költség: feltételezve, hogy a dolgozók nem otthonról, hanem a munkaidejük előtt/után/ebédszünetben az oktatóteremben végzik el a tanfolyamot, felmerülhet túlóra költség
  • Rendszer fenntartásának költsége: több évre elosztva a támogatás és az oktatóterem fenntartási költsége elhanyagolható

A fenti számítást (vagyis a sor leállításának és az ahhoz kapcsolódó költségeknek és az e-learning bevezetésének összevetése) minden egyes vállalatnak el kell végeznie ahhoz, hogy kiderüljön számára előnyös-e a minden dolgozót érintő oktatásoknál (tűzvédelem, munkahelyi biztonság, minőségpolitika, vállalati kultúra, stb.) az e-learning használata. Tapasztalatunk szerint a mérleg mindenhol pozitív, vagyis az e-learning használata megtérül, csak a számításoknál az oktatások összes, valós költségét figyelembe kell venni.

Szívesen adunk teret a kommentekben sikeres és sikertelen e-learning átállási tapasztalatoknak!

A szerzőről

artanacsado

Szóljon hozzá