Tippek és tévhitek

HR kontrolling – e-learning

Ismét a HR Portálon találtam egy cikket (itt), ezúttal a HR kontrollingról (is) szólt. Idézek a cikkből:

“Sajnos ezeket a “megtanult emberi erőforrás értékeket” nehezen lehet mérni, mert nincsen róla egységes “értelmező táblázat”, azonban minden cégnek lehetősége van ennek kidolgozására saját vállalati kultúrájára szabva.”

Érdekes megállapítás, hiszen a lexikális és alkalmazott tudás mérésére is van az e-learning-nek eszköztára. Ezzel az eszköztárral kultúrától függetlenül lehet mérni az adott kolléga előrehaladását, gyengéit, erősségeit, megállapítani azt, hogy mely munkafolyamat vagy tudásmorzsa a legproblematikusabb a szervezeten belül. Mindezt szép, érthető táblázatokba foglalva. És kell ennél több egy hr kontrollernek?

A szerzőről

Koharek András

valaha banki folyamat és projekt menedzser, ma e-learning szakértő. Hiszi, hogy az e-learning és a digitális oktatási megoldások hatékonysága kiemelkedő és mindent megtesz azért, hogy erről másokat is meggyőzzön.

Szóljon hozzá