Érdekességek Trendek

Új év = új e-learning?

Minden jel arra mutat, hogy ez az év is lendületes lesz az e-learning számára. Eddig főleg a virtuális valóságra támaszkodott, idén azonban új technológiák (pl.: mesterséges intelligencia, blockchain) átformálják az e-learning szektort. Az is valószínű, hogy az e-learning szektor piacán kiéleződik a dominancia megszerzésért folyó küzdelem, különösen vonatkozik ez az LMS rendszerekre.

Mi az az öt dolog, amire biztosan számíthatunk?

1. Egyre több szülő és gyerek fogja az online tanulást választani.
Eddig az e-learning inkább vészmegoldás volt, vagy csak az egyszerűség kedvéért választották, ma már azonban, mind a köz- mind a felsőoktatásban egyre többen választják első helyen ezt. Ennek három oka van. Először is, mivel egyre jobban elterjednek az e-learning programok, nő a verseny is, így egyre több lesz a választási lehetőség, és javul a minőség is. Másodszor, az e-learning rossz hírneve ma már nem él. Egyre több Ivy-league egyetem (Észak-Amerika elit, felsőfokú iskolái) használ saját e-learninget, így az online tanuláshoz kötődő ellenérzések (kivéve a személyest) gyorsan eltűntek. Végül pedig, ahogy a szülők és a gyerekek megfizethető felsőoktatási programokat keresnek a halmozódó diákhitel helyett látják, hogy az online oktatás már beépült annyira a közoktatásba, hogy meg lehet bízni benne felsőbb fokú tanulmányoknál is.

2. Az LMS szolgáltatók tovább küzdenek az elsőbbségért.
2019-ben az LMS (learning management system) piacán a szolgáltatók folytatják a verseny a legjobb helyekért. 2018-ban a Canvasnak sikerült kifúrnia a Blackboardot, mint domináns LMS szolgáltatót Észak-Amerikából, úgyhogy ők most a globális piacon dolgoznak. Akárhogy is, nincs arra mutató jel, hogy elfogadná ezt a földrajzi felosztást a Canvas, vagy a Blackboard. A Canvas dominál az amerikai és a kanadai LMS piacon, de folyamatosan terjeszkedik új irányokba globálisan, főleg Európában. A Blackboard szintén folyamatosan új, innovatív megoldásokat keres, hogy meg tudja tartani, illetve vissza tudja szerezni észak-amerikai ügyfeleit. Nemrég például létrehozták a Blackboard Mobile Credentials-t, ami többek közt automatizálja az egyetemeken aló részvételt.

3. A mesterséges intelligencia tovább formálja az oktatást az iskolákban és a munkahelyeken.
Az e-learninget jó ideig a virtuális valósággal (VR) kapcsolatos spekulációk irányították. Ahogy közeledünk 2020-hoz, a VR-hoz és az AR-hoz (augmented reality) fűzött remények a háttérbe szorultak. Viszont új technológiák, mint például a mesterséges intelligencia, tovább formálják tanulási szokásainkat minden szinten. Az olyan startup-októl kezdve mint a NUADU, akik a mesterséges intelligenciát használják a tanulás személyre szabásához és a tanulók teljesítményének javításához, egészen az olyan nagy nevű cégekig, mint a Skillsoft, akik pedig a mesterséges intelligenciát a tanítás modernizálására használják a munkahelyeken, mind ahhoz járulnak hozzá, hogy a mesterséges intelligencia fokozatosan formálja azt át, hogyan tanulunk életünk során. A tanárok és professzorok eltűnésével kapcsolatos aggodalmak megalapozatlanok, 2019-ben valószínűleg egyre több vita lesz arról, hogyan tudnak az emberek a mesterséges intelligenciával, és a gépi tanulási technológiákkal együtt dolgozni, optimalizálni a munkájukat, és hatékonyabban érjenek el tanulási eredményeket.

4. A blended-learning lesz az új alapértelmezett oktatási forma.
Ma már szinte minden féle tanulási forma a közoktatásban és a felsőfokú képzések terén is valamilyen tanulási rendszeren, azaz LMS-en alapul. Az a gondolat, hogy az e-learning és a hagyományos tantermi oktatás között jelentős különbségek vannak, hamar elavulttá vált. Még az olyan fogalmak is, mint a blended-learning szükségtelennek tűnnek. Ebben az évben viszont nagyon valószínű, hogy végre beépül az oktatásba a blended-learning, és megjelenik a tanulás minden szintjén. Ha azonban a blended-learning az alapértelmezett oktatás, akkor az a jó hír, hogy rengeteg tanulmány szerint az oktatás minden szintjén ez hatékonyabb, és jobb tanulási eredményeket hoz, mint magában a tantermi, vagy az e-learninges oktatás.

5. A Blockchain technológiákat egyre inkább az oktatási hitelesítő rendszerek kezelésére fogják használni.
Ahogy egyre több tanuló tanul távolról, és végez különböző „áthidaló” tanfolyamokat karrierje során, egyre többen jelentkeznek különböző intézményekbe, és kapnak hiteles bizonyítványokat. Ez új kihívásokat állít az adminisztrátorok elé, akik a felvétellel, a beiratkozással, és a hitelesítéssel foglalkoznak. Más iparágakban a biztosításoktól kezdve az ingatlanokig, a blockchain technológiák már hatással vannak az adminisztrációra. Kezd egyre több tény arra mutatni, hogy az oktatásba is hamarosan beépülnek. Az első és legfontosabb előnye ennek, hogy a blockchain lehetővé teszi a digitális információk terjesztését úgy, hogy nem másolja. A legtöbben a blockchain-ről egyből más rejtett valutákra asszociálnak, mint például a Bitcoin, de ez a technológia valójában sokkal többet kínál, mint egy sima banki támogatás nélküli pénzügyi tranzakció. Egyes cégek, például a Zebi EduChain pont azt mutatja meg, hogyan használható a blockchain dokumentumok hitelesítésére, bizonyítványok ellenőrzésére. Még arra is van remény, hogy a blockchain technológiák összefogva közösen hoznak lére hiteles bizonyítványokat. Ezek nem egy-egy intézményhez tartoznának, hanem egy decentralizált rendszerben tárolódnának, amely lehetővé tenné az intézményeknek, hogy újabb bizonyítványokat rendeljenek a tanulókhoz egész életük során.

A fordítás az eLearningInside cikke alapján készült. Forrás: Etherington, C. (2018, December 28). Five Predictions for eLearning in 2019. URL: https://news.elearninginside.com/five-predictions-for-elearning-in-2019/

A szerzőről

elearning.co.hu

Szóljon hozzá