Módszertan

Tanulási nehézségből előny

shutterstock_192005576(0)

Sokak szerint az online tanulás személytelen, és nem teszi lehetővé a kommunikációt a résztvevők között. Lássuk a cáfolatokat!

Az online tanulás egészen más lehetőségeket rejt magában, mint a hagyományos tantermi oktatás, elsősorban amiatt, hogy nem igényel személyes jelenlétet. Így sokkal flexibilisebb és akár hatékonyabb is.

Nagy előnye, hogy bárhonnan elérheted a kívánt tananyagot. Az online tanulás gyorsan népszerűbb lett a hagyományos tanulási formáknál, pedig ez egy viszonylag új módszer a tanulók oktatására. Vannak olyan látszólagos gyengeségei az online tanulásnak, amik valójában erősségek. Az alábbi négy pontban ezeket vesszük sorra.

 

A személyes jelenlét hiánya

 

Az egyik előnye a hagyományos oktatásnak, hogy az oktató rögtön tud reagálni a feltett kérdésekre vagy egy felmerülő problémára. A tanuló ebben az esetben körül van véve a társaival is, ami egyszerre jó és rossz körülmény. Előnyös abból a szempontból, hogy amennyiben felmerül egy kérdés és nincs jelen az oktató, esélyes, hogy a többi tanuló is meg tudja válaszolni a kérdést. Hátrányos viszont abból a szempontból, hogy előfordulhat, hogy a tanulók egymásra gyakorolt hatása nem megfelelő, félni és szorongani kezdenek a helyzettől. Az oktató meg tudja figyelni ezeket a tendenciákat, és képes bátorítani a tanulókat valamint minimalizálni a problémáikat.

Az online oktatás során nincs személyes jelenlét, ezért néhány tanuló kirekesztettnek érezheti magát és fenntartásokkal kezelheti az online kurzusokat. Vannak viszont, akik pozitívan állnak a részvételhez, de bizonytalanok abban, hogy miként működik pontosan egy online kurzus. Az oktatók rendszeresen folytathatnak videó-, telefon-, és konferencia beszélgetéseket, hogy kényelmesebbé tehessék a tanulók számára a tanulási folyamatot és folyamatosan tájékoztathassák őket.

 

A motiváció hiánya

 

Az online kurzusra való jelentkezés csak a fele a dolgoknak! Az iskolákban rendkívül magas a lemorzsolódási arány és fontos kitalálni, hogy milyen módszerrel lehet ezt lelassítani. A már korábban említett elszigeteltség érzése is oka lehet ennek, de a különböző külső tényezőket is folyamatosan kezelni kell.

Nagyon nehéz ugyanis koncentrálni abban az esetben, ha az ember éppen elveszíti a munkahelyét, anyagi vagy magánéleti gondjai vannak. Sajnos ezekkel a problémákkal sok tanuló találkozik.

 

A tanulók lemorzsolódása

 

Az oktatók szerepe a legnagyobb a tanulók lemorzsolódásának megakadályozásában, ha megértik, hogy az oktatás mi mindent képes befolyásolni. Az oktatók tapasztalata felbecsülhetetlen a tanulók fejlődése szempontjából. A való életből vett pozitív példák megosztása reményt adhat, és nagyon meghatározó lehet a tanulók számára.

Az oktatók már a kurzus elején lemérhetik a tanulók érzelmi adottságait Érzelmi Intelligencia (EQ) felmérő teszt segítségével. Megoszthatják ennek eredményét velük, és felhívhatják a figyelmüket azokra a területekre, ahol érdemes lenne változtatniuk vagy javítaniuk az eredményeken. Amennyiben a tanuló kevés pontot szerez szociális készségek tekintetében, az oktató rábeszélheti, hogy olvasson inspiráló vezetőkről, példákat hozhat fel a helyes kapcsolatteremtés módjára és bevonhatja csapatmunkába is, ahol kénytelen aktívan kivenni a részét.

Nagyon fontos visszajelzést adni a tanulóknak, ezzel is hozzásegítve őket ahhoz, hogy jó döntést hozhassanak a személyiségüket érintő helyzetekben. A tanulók így oktatóik és mentoraik segítségével tapasztalatot és gyakorlatot szerezhetnek.

 

Képzetlen oktatók

 

Az oktatók kiemelten fontos szerepet töltenek be a tanulási folyamatban. Sajnos előfordulnak rosszul tervezett kurzusok, ahol nem tanítanak túl jól vagy hatásosan. Pedig az oktatónak nagy felelőssége van a kurzus során, és nem túl korrekt, ha a tanulók nincsenek tisztában az alulképzettségével. Előfordulhat persze olyan helyzet, mikor az oktatónak sincs választási lehetősége, hogy milyen kurzust vállaljon el. Természetesen ez sosem válhat nyilvánvalóvá a tanulók előtt!

Az oktatók számára is nélkülözhetetlen, hogy egész életükön át tanuljanak. A diákok általában felnéznek tanáraikra, ezért nagyon fontos a felkészülés a részükről. Megfelelő felkészüléssel a tudás hiánya is kompenzálható valamilyen szinten. A kurzusok közötti szünetek alkalmat kínálnak nekik arra, hogy új képességeket sajátítsanak el. (Vagy akár magasabb szinten saját magukat is felkészítsék az aktuális tananyagból, amit át kell adniuk).

Egyéb tanárok megkérdezésével és a sikereikből tanulva könnyebb megbirkózni a problémásabb diák csoportokkal. A tanulókhoz hasonlóan az oktatók is megpróbálják az előnyös helyzeteket lehetőségekké formálni.

 

Az e-Learning óriási lehetőséget jelent a 21 században, ezért érdemes törekedni a nehézségek áthidalására. Remélem, hogy ez az írás a segítségetekre volt az online tanulási módszereinek buktatói és a benne rejlő lehetőségek megismerésében.

A szerzőről

Pálinkás Zsófia

Szóljon hozzá