Jó gyakorlatok

Ismét egy hazai jó gyakorlat

Gedeon-Richter-logoÖrömmel látjuk, hogy hazai szinten egyre több cég áll át elektronikus oktatásra, még olyanok is, akik korábban már csalódtak egy rendszerben. A Richter Gedeon Nyrt. Belkereskedelmi Főosztálya is ebben a helyzetben volt, így pontosan tudták mit szeretnének, milyen hibákkal nem szeretnének ismét szembesülni és ami még fontos szempont volt náluk, a költséghatékonyság. Egy Moodle megoldást ajánlottunk nekik, amely teljes mértékben kielégítette korábbi  elvásásaikat. A rendszer már élesbe állt, folyamatosan készülnek tananyagok, kerülnek feltöltésre kurzusok. Megkérdeztük a Belföldi Trénercsoportját kérdeztük az e-learninggel kapcsolatos tapasztalataikról, véleményükről. Az alábbiakban dr. Márkus Anikó csoportvezető és Vecsei Zalán belső tréner, kulcsfelhasználó válaszol kérdéseinkre.

 

 – Mikor és minek a hatására döntöttek úgy, hogy e-learninget vezetnek be?

– 5 évvel ezelőtt merült fel az igény az e-learning bevezetésével kapcsolatban. Fontos szerepet játszott a döntésben az oktatási csoportunk erőforrásainak optimalizálása egy korszerű rendszer bevezetésének segítségével.

– Volt ellenállás a szervezetben a bevezetés után? Ha igen, hogyan kezelték?

– Természetesen minden új rendszer bevezetésével kapcsolatban merülhetnek fel fenntartások, ez nálunk is így volt. Az igények és célok pontos egyeztetésével megoldást találtunk ezekre.

– Milyen keretrendszer fut jelenleg?

– Egy szabad forráskódú rendszer, a Moodle.

– Milyen oktatási feladatok ellátását szolgálja az e-learning rendszer?

– Olyan tréningek, alap- illetve továbbképzések tartása történik az e-learning rendszeren keresztül, amely nem igényli az oktató/tréner személyes/aktív/folyamatos jelenlétét. Jelenleg rövidebb, természettudományos/gyógyszerészeti/orvostudományi újdonságokhoz kapcsolódó szakmai kurzusok a jellemzőek, a későbbiekben tervezzük a készségfejlesztések támogatását is a rendszeren keresztül.

– Hány felhasználót szolgál ki a rendszer?

– Jelenleg 200 fő körüli felhasználót.

– Milyen oktatási megoldásokat tart a leghatékonyabbnak az e-learningen belül?

– Jelenleg arról tudok nyilatkozni, ami a Moodle keretein belül valósítható meg. A szakmai továbbképzések, a korábban megtartott és felvett prezentációk audio/videonarrációval történő ellátása lehetővé teszik az új ismeretek elsajátítását azok számára is, akik nem tudtak az eredeti képzésen részt venni. Az ismeretek átadása igényes, interaktív módon a SCORM-alapú tananyagainkkal valósult meg. Emellett számos lehetőséget rejt még a workshop modul, melyet chat- és fórum funkciókkal kiegészítve kommunikációs, illetve diszkusszió-platformot lehet létrehozni.

A kurzusokon megszerzett tudás mérése gyors, egyszerű, elektronikusan archiválható, ugyanakkor számos visszajelzésre ad lehetőséget, amelyek segítségével tovább fejleszthető az adott tananyag, kurzus, vagy módszer. A Moodle keretrendszerén kívül, vagy azzal kombinálva a webes konzultációk is megemlíthetők.

– Milyen megtérüléssel számol a hagyományos képzésekhez képest?

– Ennek megítélése azért nehéz, mert az e-learning nem válthatja ki az összes hagyományos oktatási formát, nem helyettesítője, hanem kiegészítője a korábbi tevékenységeinknek. Ugyanakkor számos olyan villámkurzus indítható általa, melyekre eddig nem volt erőforrásunk. Leginkább az utazási és szállásköltségek, valamint a papír alapú oktatás és archiválás költségei szolgálhatnak megtakarítási támpontnak, ugyanakkor a szolgáltatásbővítés és az oktatási paletta minőségi sokszínűsége nem csupán anyagi jellegű megtérülést jelent.

– Milyen előnyeit élvezik a rendszer használatának?

– Igyekszünk kiaknázni a rendszer nyújtotta összes előnyt, jelenleg a helyszín- és időbeosztás vonatkozásában jelentkező egyéni igények kielégítése, valamint a gyors visszajelzés lehetősége az, ami már most jelentkezik.

– Milyen belső és külső erőforrások működtetik a rendszert?

– Saját informatikusaink foglalkoznak az üzemeltetéssel, oktatóink a tananyagok megírásával és a kurzusok utánkövetésével. A bevezető képzéssel, support tevékenységgel egy külső céget bíztunk meg, ők voltak a rendszer beszállítói is.

– Milyen további terveik vannak az e-learninggel kapcsolatban, milyen fejlesztésekben gondolkodnak?

– A jelenleg használt keretrendszerből és a SCORM-készítő alkalmazásból szeretnénk kreatívan kihozni a maximumot. Amikor ezt elértük, akkor lesz érdemes további fejlesztéseken gondolkodni.

– Milyen típusú szervezetnek javasolja az e-learning használatát?

– Minden olyan szervezetnek, ahol belső képzés folyik, és ezen képzések egy része minőségileg átültethető az e-learning rendszerbe, vagy ugyanazon tananyagból ismétlő képzések, számonkérések rendszeres időközönként valósulnak meg. Kiemelten hasznos lehet olyan szervezetek számára, melyek alkalmazottai távmunkában, vagy egymástól nagyobb földrajzi távolságban dolgoznak.

– Mit üzenne azoknak, akik most gondolkoznak az e-learning bevezetésén?

– Amennyiben képzési profiljukba beilleszthető az e-learning, akkor nem azon érdemes gondolkodni, hogy bevezessék-e vagy sem, hanem azon, hogy melyik rendszert, mikor, és kivel tudják a legkorábban bevezetni.”

 

 

A cikk a HRPortálon jelent meg.

A szerzőről

Elter Luca

Szóljon hozzá