Tippek és tévhitek

Tananyagelérés okostelefonról

Napjainkban egyre nagyobb területet hódítanak meg az okostelefonok: A telefonáláson kívül játszunk, olvasunk, zenét hallgatunk, televíziót nézünk, internetezünk velük. Miért ne használhatnánk tanulásra is?

Az e-learning legfőbb jellemzőinek a tér- és időfüggetlen tanulást szoktuk megemlíteni, a tanulók ugyanis bárhol és bármikor elérhetik a számukra szükséges tananyagokat. Ez azért egy kis pontosítást igényel: Bárhol, ahol van számítógép.

Egészen addig volt ez így, amíg meg nem jelentek a piacon új lehetőségek: az okostelefonok és a táblagépek. Mobilinternettel együtt ezek a készülékek lehetőséget nyújtanak arra, hogy bárhonnan és bármikor elérhessék a tanulók a tananyagokat.

Mivel az emberek a telefonjaikat mindig maguknál tarthatják, ezért új helyzetekben, szituációkban is elérhetővé válnak ezek a tananyagok, a korábbi lehetőségekkel ellentétben. Ez magával vonja a felhasználói igények átalakulását. A tanulók a korábbi “üresjárataikban” is képesek hozzáférni a tananyaghoz, viszont általában rövidebb időre, (pl. tömegközlekedési eszközökön ülve.) A tananyag felépítése során figyelni kell ezekre a megváltozott igényekre is. Azokat a tananyagokat, melyeket okostelefonon is szeretnénk elérhetővé tenni, építsük fel több, rövid, gyorsan elvégezhető modulból. A tartalomban pedig törekedjünk a tömör, egyszerű fogalmazásra.

Természetesen nem szabad átesni a ló túloldalára: A tömör tananyagokból nehéz tanulni. Ezért minden fontos információhoz mellékeljünk részletesen elolvasható részt is!

Kiknek és mikor érdemes okostelefonra optimalizált tananyagot előállítani?

Mérjük fel a vállalaton belüli igényeket, mobiltelefon használati szokásokat. Ha a vállalaton belül az egyes területeken vagy pozíciókban dolgozóknak nagy arányban van okostelefonjuk, akkor érdemes m-learningesíteni azokat a tananyagokat, melyek nekik (is) szólnak. Fontosnak érezzük megemlíteni, hogy nem minden tananyag megfelelő arra, hogy mobilon nyissák meg a tanulók. A mobilon történő tanulás esetén sokkal több zavaró inger éri a tanulót, ezért nem javasoljuk, hogy komolyabb teszteket és mélyebb, komplex tudást tartalmazó tananyagokat optimalizáljunk mobilra.

Minden tananyag elérhető okostelefonon?

Nem minden tananyagszerkesztő képes olyan tartalmakat előállítani, melyek okostelefonokra vannak optimalizálva. Fontos tehát, hogy tananyagszerkesztő program választás során gondoljunk a jövőbeli igényekre is: olyan programot szerezzünk be, ami képes táblagépekre és okostelefonokra optimalizált tananyagot előállítani!

A tananyagszerkesztő programok közül a Lectora fejlesztői folyamatosan követik az újonnan felmerülő igényeket és a technikai elvárásokat. A Lectora minőségét támasztja alá, hogy kiválósági díjat kapott az Elearning!Media Group legjobb iparági eszközeivel kapcsolatos közönségszavazásán az e-learning fejlesztő eszközök között. A Lectorát Magyarországon az ARTudásmenedzsment forgalmazza!

Milyen keretrendszert érdemes használni?

A keretrendszereknél is fontos tényező, hogy folyamatosan frissüljön. A régi keretrendszerek nincsenek okostelefonokra optimalizálva. Válasszunk itt is körültekintően! A Lectorát forgalmazó vállalat CourseMill keretrendszere támogatja az okostelefonokról történő elérést is!

Mi a véleményetek az m-learningről? Van bármi tapasztalatok a mobilon történő tanulásról?

A szerzőről

Kiss Péter

2 hozzászólás

Szóljon hozzá