Tippek és tévhitek

Kötelező képzések – élvezhetően e-learninggel

Blogunkban új cikksorozatot indítunk, melynek keretében egy-egy konkrét, általunk készített tananyagon keresztül fogjuk bemutatni, hogy milyen megoldásokat miért alkalmaztunk a tananyag elkészítése során.

Első alkalommal a mindenki által már rengetegszer elvégzett kötelező képzéseket mutatjuk be részletesen, mely nem más, mint a munkavédelem, tűzvédelem és egészségvédelem hármas.egészségvédelem e-learning

Ismétlődő  képzések elkészítésekor könnyen követhetünk el komoly hibákat. Egy rosszul elkészített tananyag esetében többek között a következő problémák fordulhatnak elő:
– A tanulók azt hihetik, hogy már mindent ismernek a tananyagból, hiszen azt gondolhatja, hogy már többször is elvégezte az adott képzést.
– Ezek a tananyagok sokszor evidensnek vélt információkat tartalmazhatnak, mely a tanulókban azt a téves érzést keltheti, hogy a tananyagot ismerik, és csak tehernek érzik, hogy ismét el kell végezniük.
– A tanulók unalmasnak, monotonnak érezhetik, ezért csak a tovább gombot nyomkodják.

Ezek kisebb-nagyobb odafigyeléssel könnyen elkerülhetőek és a tananyagok élvezhetőbbé varázsolhatóak. Demóinkon keresztül bemutatjuk, hogy pontosan mi hogyan küszöböltük ki ezeket a problémákat. (Tananyagaink demó verzióját itt érhetitek el: EgészségvédelemMunkavédelemTűzvédelem)

Előzetes teszt:

Mindhárom tananyagunkat előteszttel kezdjük. Az előteszt célja nem más, mint a tanulók érdeklődésének felkeltése a tananyag iránt. A kérdésekben érdemes megdöbbentő tényekre rákérdezni, vagy olyan evidensnek tűnő információra, melyeket gyakran el szoktak véteni a tanulók. A válaszadás során a résztvevők rájönnek arra, hogy egy egyszerűnek gondolt témakört sem szabad félvállról venni, mert vannak olyan kérdések, amelyeket nem tud megválaszolni. Ha az információ nem ismerése hátrányt vagy károkat okozhat a cégnek, akkor erre is fel lehet és fel is kell hívni a figyelmet!
Az előtesztre adott válaszokat nem tároljuk el, hogy ezzel ne frusztráljuk a tanulókat.

A tananyag felépítése:

A tananyagot több rövid, könnyen feldolgozható fejezetre bontottunk. Ezek a modulok nem függenek egymástól, ezért érdemes a lineáris tananyagstruktúra helyett megadni a tanulónak azt a szabadságot, hogy ő választhassa ki, milyen sorrendben végzi el a fejezeteket. Ezt egy könnyen áttekinthető tartalomjegyzék oldallal váltottuk valóra. Az egyes fejezeteket egy rövid, tömör fejezetcímmel illettük és egy-egy képpel illusztráltuk. Az elvégzett fejezeteket, grafikusan jelezzük a tanulónak: A megtekintett fejezetek képe fekete-fehérből színesre vált: Egyszerű, látványos és még praktikus is.

Egységesség:

A fenti három tananyag egy tananyagcsomag része, ezért törekedtünk az egységesség megőrzésére: ugyanolyan grafikai elemeket, betűtípust és feladattípusokat alkalmazunk mindegyikben. Egyetlen grafikai különbség a színek használatában vehető észre: Mindegyik tananyagnak van egy meghatározó színe, így vizuálisan is jól el tudja különíteni a tanuló, hogy éppen melyik tananyagot végzi el.

Az egységes megjelenés fontos, azért hogy a tanulókat ne zavarjuk meg, így gyorsabban el tudják sajátítani a felület használatát. Az oldalak felépítését megszokják így hatékonyabban képesek kiszűrni a fontos információt és könnyebben felismerik, milyen típusú feladatot kell megoldaniuk, hogyan kell navigálniuk a tananyagban.

Interaktivitás:

A monoton végigkattintgatást interaktív feladatokkal védjük ki. Az unalmasabb, szárazabb információt tartalmazó oldalak közé könnyebb feladatokat szoktunk beszúrni. Például: kipontozott szövegbe be kell húzni a megfelelő választ. Addig nem tud továbbhaladni, amíg nem adja meg a jó megoldást. Ezzel a tanulót kizökkentjük a monoton kattintgatásból, és gondolkodásra késztetjük, ily módon a fontos információkra könnyen visszakérdezhetünk, mely által gyorsabban rögzül a tanulókban a válasz.

Ezen egyszerű megoldásokkal lehet egy-egy tananyagot színvonalassá és élvezhetőbbé változtatni.

Mi a véleményetek a demóinkról? Számotokra milyen egy jó tananyag?

A szerzőről

Kiss Péter

1 hozzászólás

Szóljon hozzá