Egy új tananyagcsomag fejlesztésének kérésével keresett meg minket ügyfelünk. Mivel régóta létező termékcsoportját jelentősen átalakította, szeretett volna egy olyan tananyagot létrehozni, amelyben összefoglalva ismerteti munkavállalóival a termékekkel kapcsolatos tudnivalókat. Ügyfelünknek határozott koncepciója volt mind a tananyag felépítését, mind design-ját illetően. Kérésének megfelelően a tananyag 12 modulból és egy tudásfelmérő tesztből áll. A modulok felépítése azonos: […]
You are browsing archives for
Kategória: Ügyfél történetek
Ügyféltörténetek – Új munkavállalók okta
Gyógyszeriparban dolgozó ügyfelünk két modulból álló tananyag fejlesztését kérte tőlünk, melynek célja, hogy megismertesse új munkavállalóival a vállalat higiéniára és minőségirányításra vonatkozó irányelveit. Az oktatás korábban úgy zajlott, hogy a tanulók az írott szabályzat áttanulmányozása után vizsgát tettek le. Ezt a folyamatot szerette volna ügyfelünk interaktívabbá, érdekesebbé tenni, ezáltal növelve a tananyagot elvégzők motiváltságát. Ügyfelünk […]
Ügyféltörténetek – Továbbképzési program
Ügyfelünk azzal az igénnyel kereste meg cégünket, hogy akkreditált képzési programjait online formában valósítsuk meg. Mivel a képzéseknek szigorú törvényi előírásoknak kell megfelelnie, így több ponton is volt kihívás, amelynek meg kellett felelnünk. Párhuzamosan zajlott a keretrendszer felépítése és a videó formátumban felvett előadások tananyaggá konvertálása. A Moodle keretrendszer beállításánál az alábbi szempontok voltak különösen […]
Ügyféltörténeteink – interaktív tananyag
Ügyfelünk egy olyan interaktív tananyag igényével keresett meg minket, melynek célja, hogy javítsa a termelési részlegek és a központ közötti kommunikációt, és gördülékenyebbé tegye az együttműködést azáltal, hogy betekintést nyújt a célcsoportnak a beszerzési, anyaggazdálkodási és pénzügyi folyamatokba. Az ügyfelünknek határozott elképzelései voltak a koncepciót illetően, amit a kezdeti megbeszélések során pontosítottunk és részletesen kidolgoztuk. […]
Ügyféltörténeteink – E-learning tananyag
Magyarország egyik népszerű gazdasági egyetemének fejlesztettünk egy elearning tananyagot, mely összesen 21 modulból áll és melyet magyar és angol nyelvű változatban is elkészítettünk. Az ügyfél részéről nyersanyagként megkaptuk a modulokhoz tartozó szövegeket. A nyersanyagot felhasználva készítettünk el egy fiatalos, modern megjelenésű tananyagot. Az ügyfél egyik legfontosabb szempontja az egységesség volt, így azonos struktúrával, betűstílussal, design […]
Ügyféltörténeteink – Polgár Judit Módsze
Cégünket a Polgár Judit Sakk Alapítvány kereste meg, hogy a Sakkpalota programjához tartozó akkreditált pedagógus továbbképzésének második „fokozatát” szeretné e-learning segítségével megvalósítani, és lebonyolítani. Természetesen számukra is a Moodle rendszert paramétereztük be az igényeik szerint. A rendszerbe a felhasználók egy adatvédelmi nyilatkozat elfogadása után önálló regisztrációval jönnek létre. Ennek során megadnak minden adatot, amely a […]
Ügyféltörténeteink – IT szolgáltató rend
Dinamikusan fejlődő, fiatalos légkörű IT szolgáltatási szektorban működő partnerünknek készítettünk egy meghatározott arculatú és tematikájú, gamifikációs elemeket is tartalmazó rendszert. Az ügyfél igényei a következők voltak: Jól használható, könnyen és gyorsan elérhető, frissíthető oktatási keretrendszer. Modern megjelenés, a felhasználók testre szabhassák saját profiljukat. Meghatározó szervezeti egység betanulási folyamata legyen a rendszerbe integrálva. IT szakértő felhasználóknak […]
Ügyféltörténeteink – Betanulási folyamat
Ügyfelünk több telephellyel is rendelkezik, így az újonnan érkezett kollégák egységes, 3 hónapos betanulási folyamatának megszervezése nehézkes volt. Az e-learning a folyamat költséghatékonyabbá tételében, valamint teljes egységesítésében tudott segítségükre lenni. Így minden betanuló ugyanazt a tananyagot végezhette el ugyanazon körülmények között, telephelytől függetlenül. A számukra kialakított rendszerbe a felhasználók a céges adatbázis alapján automatikusan be […]
Ügyféltörténeteink-Törvényi megfelelőség
Új cikksorozatunkban ügyfeleinkkel való együttműködésünk sikertörténeteit mutatjuk be, hogy miért választották az e-learninget és mi hogyan valósítottuk meg ezt nekik. Partnerünk több ezer olyan felhasználóval rendelkezik, akik irodáját, illetve képzési helyszínét nem látogatják, mégis meg kell oldani a képzésüket egyes témakörökből, mert törvényi előírás. Az egyetlen hatékony megoldás az e-learning használata volt, mert az e-learning […]









