Események

XIII. eLearning Fórum – beszámoló

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a XIII. eLearning Fórummal, ahova mi is ellátogattunk.

A központi téma, mint írtuk, az e-learning megújulása és minőségbiztosítása volt, ennek megfelelően a délelőtti plenáris ülésen áttekintően ismerkedtünk a témával.  Elsőként Dr. Mlinarics József rövid előadását hallgattuk meg, majd egy számomra nagyon érdekes kerekasztal beszélgetés következett, ahol a panel vezetője strukturált kérdéssor formájában kérte ki a résztvevők véleményét arról, hogy hol és hova tart a hazai e-learning minőségbiztosítása.

Hetedik alakommal került sor a hazai e-learning egyik legfontosabb szakmai díjának átadására. A Hutter Ottó díj-at idén Ollé János, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet tanára és kutatója nyerte el. Ezúton is gratulálunk a címhez!

A nap második felében két szálon futottak az előadások, mi az első szekciót választottuk, ennek fő célja volt, hogy a minőségbiztosításhoz kapcsolódóan feltérképezze és bemutassa az e-learning taneszközök és kurzusok speciális minőségbiztosítási kritériumrendszerét.

Elsőként az ILIAS keretrendszerről hallottunk egy előadást, majd a Moodle2 tanulásszervezést segítő újításait is megismertük. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy írjak pár szót mindkét keretrendszerről!

Az ILIAS (Integriertes Lern-, Informations- und ArbeitskooperationsSystem = Integrált Oktatási, Információs és Csoportmunka Rendszer) egy nyílt forráskódú, német fejlesztésű oktatásmenedzselő rendszer, amely nemzetközi szabványokra épül, így képes szabványos tananyagok kezelésére, legyen az akár XML, SCORM, IMSQTI, vagy AICC.

Hasonlóan tudnám jellemezni a Moodle-t is. 2010-ben jelent meg a Moodle2, hamarosan pedig várható a Moodle 2.4 megjelenése. Új opciókkal látták el a tanulásszervezés funkciót, lehetőségünk van a tartalmak megjelenését időzíteni és a feltöltött tartalmak feldolgozását előfeltételekhez kötni.

A szekcióülésen érdekes prezentációt láttunk a szoftverergonómiáról és az általános iskolai IKT eszközök minőségi követelményeiről is, a nap végén pedig az idei eFesztivál oktatás kategóriájának díjazottjai mutatták be nyertes pályázatukat. Ráadásul idén nem három, hanem hat díjazottal is megismerkedhettünk, ugyanis a „tanulás/oktatás” kategória nyertesein kívül bemutatkoztak a Mobil tartalom, alkalmazás kategória oktatás alkategória helyezettjei is. A díjazottakról részletesen korábbi cikkünkben olvashattok.

Úgy érzem, a prezentációk igazán sokszínűre sikerültek, ugyanis az egész életen át tartó tanulás minden állomásával kapcsolatban hallottunk előadást az általános iskolától a felsőoktatáson és szakképzésen keresztül egészen a felnőttképzésig. A prezentációk széles témakört felöleltek, hiszen az elektronikus tanulásmenedzselés jelenleg kiemelkedő gyakorlatait is bemutatták az előadók.

Gratulálunk a szervezőknek és az előadóknak. Reméljük, jövőre még többen leszünk ott!

A szerzőről

Elter Luca

2 hozzászólás

Szóljon hozzá