Tippek és tévhitek

Jótanácsok a színek használatához az e-learningben

Ebben a bejegyzésben megosztunk néhány alapvető tudnivalót a színek használatának e-learninges vonatkozásairól, amelyek segítségével javíthatjuk tananyagaink esztétikai megjelenését és hatékonyságát. Kitérünk arra, hogy az egyes színek használatával hogyan hozhatunk létre konkrét hangulatokat annak érdekében, hogy e-learning kurzusunkat emlékezetesebbé és hatásosabbá tegyük tanulóink számára.

Hogyan használjuk a színeket az e-learningben?

A megfelelő színek megválasztása a tananyagunk design-jához az egyik legalapvetőbb eszközünk ahhoz, hogy megnyerjük és érzelmileg megérintsük a tanulóinkat. A jól eltalált színvilág még az e-learningben kevésbé járatos fejlesztők számára is megadja a lehetőséget, hogy egy emlékezetes tananyagot hozzanak létre – köszönhetően annak, hogy az emberi elme képes a színeket hangulatokká és érzelmekké átalakítani.

Íme 4 hasznos ötlet a színek használatához:

Találd ki, hogy melyik az a hangulat, amelynek az elérésére törekedsz!

Mindig legyél tisztában azzal, hogy pontosan milyen hangulatot próbálsz megteremteni a színek segítségével az e-learning anyagodban, így megelőzheted a céljaiddal ellentétes érzelmek kiváltását. Például, ha arra törekszel, hogy a tananyagodban egy unalmas témát szórakoztatóan és érdekesen tálalj, akkor érdemes megfontolnod a narancssárga és a piros színek használatát.

Ne ess túlzásokba a színek megválasztásánál!

Egy e-learning tananyag esetében ne használjunk két-három színnél többet, különben a design-unk a rendezetlenség és a káosz érzetét keltheti. Még az is előfordulhat, hogy a színorgia annyira túlterheli és megzavarja a tanulóinkat, ami már akadályozza őket az ismeretek elsajátításában. Néha lehet találkozni olyan e-learning anyagokkal, amelyek szinte a szivárvány minden színében pompáznak – ezzel csak azt érik el, hogy összezavarják a tanulókat, ezen kívül a zsúfolt és szakszerűtlen kinézet sokat levon a tananyag értékéből.

Soha ne áldozd fel a jól olvashatóságot egy esztétikus design kedvéért!

Ha választanod kell, hogy egy általad különösen kedvelt színt használj, ami azonban nem elég kontrasztos a háttérrel, vagy egy olyat, amit a tanulók könnyebben el tudnak olvasni, mindig az utóbbit válaszd! Az olvashatóságot soha nem szabad feláldoznunk a design oltárán.

Vedd figyelembe a célcsoportod kulturális közegét!

A különböző kultúrák eltérő jelentéseket társítanak a színekhez. Például a piros szín egyes kultúrák szerint zavaró, míg máshol energikusnak és vidámnak tartják. Érdemes tehát feltárnod a célközönséged kulturális hátterét, mielőtt kiválasztod a megfelelő színeket. Vedd figyelembe a korukat, vallásukat, végzettségüket is, hiszen ezek a tényezők is erősen befolyásolják az egyes színekhez való viszonyukat.

Ne feledkezz meg arról se, hogy lehetnek akár színvak tanulóid is. Érdemes tehát különféle betűtípusok segítségével, aláhúzással vagy dobozok használatával kiemelni a kulcsfontosságú pontokat.

Nézzük meg közelebbről az egyes színeket!

Piros

A szenvedély, az energikusság és az izgalom szimbóluma. Akkor érdemes bevetned, ha fontos információkra szeretnéd ráirányítani a tanulóid figyelmét, vagy ha növelni szeretnéd a motiváltságukat. Ez a szín azokra a helyzetekre is alkalmas, amikor szeretnéd egy kicsit felpörgetni a dolgokat. Például amikor szeretnél hangsúlyossá tenni egy adott témát, vagy a tananyag egyik konkrét szakaszához akarod vezetni őket, akkor a piros szín használatával a sürgős cselekvés szükségességét éreztetheted velük.

Narancssárga

Az optimizmus, kommunikáció, mentális stimuláció színe. Ha túl egyhangú vagy bonyolult anyagot kell feldolgoznod, a narancssárga segítségével mozgalmasabbá és ütősebbé teheted. Akkor is érdemes megfontolnod a narancssárga szín használatát, ha szeretnéd beindítani a tanulók kreatív energiát.

Sárga

Az optimizmust, intellektust, vidámságot jelképezi. Stimulálja a memóriát és a gondolkodást. Segítségül hívhatjuk akkor, amikor az a célunk, hogy jobban rögzüljön a tudásanyag, vagy amikor egy unalmasabb témát szeretnénk érdekesebbé tenni. Figyeljünk azonban arra, hogy inkább a sötétebb árnyalatait válasszuk, mert a világos sárga megnehezíti az olvasást.

Kék

A nyugalom, béke és bizalom érzését erősíti bennünk. Jellemzően ez a legkedveltebb a színek közül. Segítségünkre lehet abban, hogy kevésbé bonyolultnak tűnjön a tananyag, így kimondottan ajánlott a használata olyan esetekben, amikor az a célunk, hogy egy összetett témát öntsünk könnyen feldolgozható formába.

Zöld

A gyarapodás, az egyensúly és a nyugalom színe. Ideális választás azokban az esetekben, amikor egy üdítő, kiegyensúlyozott design létrehozására törekszünk. A zöldet a béke színének is tartják, ami azt jelenti, hogy érdemes bevetni akkor is, ha egy nagy vizsga előtt a tanulók idegességét igyekszel enyhíteni.

Lila

A képzelőerőt, szórakozást és a kifinomultságot szimbolizálja. Ha egy igazán ütős hangulat létrehozására törekszel, vagy valami olyanra, ami arra biztatja a tanulókat, hogy érezzék jól magukat, és izgalmat csempésszen a témába, akkor a lila az ideális választás. Használj lilát némi kékkel, ha relaxált hangulatba akarod ringatni a tanulókat, és keverd pirossal, ha inkább fel szeretnéd csigázni őket.

Barna

Ez a szín a biztonságosság, barátságosság érzetét kelti bennünk, amelybe némi komolyság is keveredik. Ha egy semleges színt keresel, ami egyensúlyt hoz az e-learning kurzusod általános hangulatába, akkor érdemes megfontolnod a barna szín használatát.

Tartsd kéznél ezeket a szempontokat, amikor az e-learning tananyagaid design-ját tervezed, meglátod, a segítségükkel egy unalmas, száraz anyagot is izgalmasabbá varázsolhatsz!

Forrás

A szerzőről

elearning.co.hu

Szóljon hozzá