Korábban már írtunk az E-learning Brothers szolgáltatásairól, ahonnan rengeteg templatet, karaktert, képet tölthetünk le tananyagainkhoz, akár ingyen is, előfizetés esetén pedig gazdag ötlettárat kapunk mind Lectorához, mind Captivatehez.
Felhívás – E-learning konferencia 2014
Közeledik az Artudásmenedzsment és az Oracle által közösen megrendezett e-learning konferencia. Az előadók lázasan dolgoznak előadástémájukon, a helyszínen is folynak a munkálatok és büszkén jelenthetjük ki, hogy előreláthatólag teltházas lesz a konferencia.
Ismét e-learning Meet-up
Korábban már írtunk arról, hogy a Digitális Átállás a Tanulásban szervezésében egy e-learning költségeivel kapcsolatos beszélgetésen vettünk részt. A sikerre való tekintettel ismét Meet-up előkészületei zajlanak, melyre bárki jelentkezhet.
Tükrözzünk osztálytermet!
A „flipped”, vagyis tükrözött osztályterem kifejezést egyre gyakrabban hallhatjuk oktatással foglalkozó szakemberek között. De mit is jelent pontosan? Az alábbi cikkben három információforrás alapján kerül bemutatásra, mit is értünk „flipped classroom” alatt.
Felhívás konferenciára!
Az ARTudásmenedzsment és az Oracle a Google Groundon idén megrendezi az Elektronikus oktatási rendszerek 2014 konferenciát.
Moodle, vagy nem Moodle?
Korábban már írtunk egy cikket keretrendszer választás szempontjairól. Akkor szempontrendszert készítettünk, ami alapján eldönthető, hogy kinek melyik rendszer felel meg. Most egy külföldi cikk alapján mutatjuk be, miben rejlik a Moodle előnyéből fakadó gyengesége.




