Események

XIV. E-learning Fórum

Idén is részt vettünk az e-learning Fórumon, ahol ezúttal előadóként is szerepeltünk.elearning_forum_06

Tavalyhoz képest valamelyest kevesebb előadást hallhattunk, viszont voltak olyan prezentációk is, amelyek érdekesnek tűntek elsőre. Ilyen volt a délelőtti, plenáris ülésen elhangzó Prezi és Ustream előadás is.

Mindkét esetben az e-learningben való alkalmazás lehetőségeit vártuk, ezzel szemben egy rövid ismertetőt hallhattunk a cégekről, tevékenységükről, és néhány szót arról, hogy miként lehet használni oktatásban, a konkrét e-learningbe való beültetésről viszont nem esett érdemi szó.

Örömmel vettük viszont, hogy több előadásban is feltűntek olyan kulcsfogalmak, mint a gamification, vagy a Tin Can API.

A nap végén, a harmadik szekcióban adtunk elő, mint Efestival 2. helyezett. Bemutattuk e-learning fejlesztési módszertanunkat, és a díjazott tananyagunkból is ízelítőt kaptak a résztvevők.

A szerzőről

Elter Luca

1 hozzászólás

Szóljon hozzá