Jó gyakorlatok Módszertan Trendek

Mit csinál egy tananyagfejlesztő? I.

Egy tananyagfejlesztő olyan tanulási élményeket tervez, melyek az interaktív tevékenységek és a támogató információforrások kombinációi. Sok félreértés övezi ezt a munkát, több okból is.

Gyakran előfordul, hogy egy szakértő tanárból tananyagfejlesztő lesz. Az ő fejlesztéshez való hozzáállásuk legtöbbször a tanítási módszerükből ered, másolódik.

A digitális tanulás egyik legnagyobb problémája a tartalom középpontba helyezése. A tartalom szöveg, videó, néha hanganyag. Az időnk döntő részében online tartalmakat fogyasztunk és osztunk meg. A tanulás egy olyan folyamat, ahol a résztvevők aktívak, felfedeznek, reflektálnak és terveznek. Ez gyakran váltást jelenthet, mert a tanulást hagyományosan az ismeretekkel és az információkkal párosítjuk. Természetesen nem arról van szó, hogy a tartalom ne lenne fontos, de nem ez képezi a tanulás alapját, és főleg nem erre kell fókuszálniuk a tananyagfejlesztőknek.

Nagy trend a digitális tanulásban az “e-learning szuperemberek” megjelenése. Nagyobb csapatokban, a rapid e-learning fejlesztőeszközök elterjedése előtt a tananyagfejlesztők csak a forgatókönyveket dolgozták ki, a tényleges tananyagot egy e-learning fejlesztő készítette el, mert korábban az erre használt technológiák igen összetettek voltak. Manapság a rapid fejlesztőeszközök megkönnyítik a folyamatot, ami azt jelenti, hogy a tananyagfejlesztők közvetlenül dolgozhatnak a szoftverekkel.

Ez azt jeleni, hogy egy tananyagfejlesztő:

  • megtervezi a tanulási élményt
  • megtervezi a képeket és más grafikus elemeket
  • video- és hanganyagot készít
  • összeállítja a tananyagot Storyline-ban, Captivate-ben, Lectora-ban, vagy más eszközben.

Így aztán a tananyagfejlesztőnek szükséges ismernie, hogyan tanulnak az emberek, hogyan működnek az e-learning fejlesztőeszközök, legyen képi dizájner és média producer egyben. Az utóbbi kettő jelentik az igazi kihívást, mivel ezek különösen specifikus területek.

Sok minőségbeli probléma abból ered, hogy könnyű használni a szoftvereket, de kreatív, tehetséges tananyagfejlesztőket találni annál nehezebb.

 

Forrás

 


Október 4-5-én e-learning tréninget tartunk! Várunk, ha szeretnél behatóbban megismerkedni a tananyagfejlesztés folyamataival! Részletek és jelentkezés ITT

A szerzőről

Pauer László

E-learning szakértő az ARTudásmenedzsmentnél, tanári végzettséggel, korábbi pedagógusi és oktatásszervezői tapasztalattal.

Szóljon hozzá