Ügyfelünk több telephellyel is rendelkezik, így az újonnan érkezett kollégák egységes, 3 hónapos betanulási folyamatának megszervezése nehézkes volt. Az e-learning a folyamat költséghatékonyabbá tételében, valamint teljes egységesítésében tudott segítségükre lenni. Így minden betanuló ugyanazt a tananyagot végezhette el ugyanazon körülmények között, telephelytől függetlenül.
A számukra kialakított rendszerbe a felhasználók a céges adatbázis alapján automatikusan be tudnak lépni, amikor ügyfelünknél dolgozni kezdenek. Ügyfelünknél minden új dolgozó a munkakörének megfelelő 3 hónapos betanulási folyamaton megy át, melynek során el kell végeznie a munkájához szükséges képzéseket, valamint havonta a csapatvezetője az eredményei és egy személyes beszélgetés alapján értékeli. A rendszer a csapatvezető számára a betanuló kolléga havi eredményeiről emailes értesítést küld, így a vezető felkészülten érkezhet a havi megbeszélésre. Írásbeli értékeléseit szintén a rendszerben rögzítheti minden kollégához, így azt a betanuló, és a felsőbb vezetők is megtekinthetik.
Azt, hogy a rendszerben található kurzusokból melyeket kell elvégeznie, és milyen sorrendben, a betanuló egy tanulási tervben követheti a rendszer kezdőoldalán, így számára is jól látható, hol áll a képzési programban.
Ügyfelünk az ARTudásmenedzsment által kialakított e-learning rendszert saját szerverén üzemelteti, mert:
- meglévő belső tananyagaik belinkelése, illetve összekötése az e-learning platformmal könnyebb,
- külföldi nagyvállalat leányvállalataként kötötték őket bizonyos szabályok a használt szoftverekre vonatkozólag.
Az e-learning rendszer kialakítása során saját modulokat is fejlesztettünk, így a kialakítás nagyjából 2 hónapot vett igénybe. A bevezetést és átadást részletes egyeztetések és több oktatás, valamint ügyfelünk részéről részletes és kiterjedt belső kommunikáció előzte meg.