Tippek és tévhitek

Az online tanulás felváltja a tantermit?

womanonlaptopTöbb cikkben foglalkoztunk már a blogon ezzel a kérdéskörrel, most egy újabb értekezést találtunk a témával kapcsolatban, amit gondoltunk, megosztunk veletek.

A cikk írója abból az állításból indult ki, hogy az amerikai kisgyerekek komfortosabban érzik magukat egy érintőképernyős készülékkel a kezükben, mint zsírkrétával. Erre alapozva kérdezi, hogy mennyire lenne merész azt állítani, hogy a tantermi oktatást felváltja majd az online tanulás, tudva azokat a híreket, miszerint a MOOC platformok, online egyetemi kurzusok egyre szélesebb körben terjednek el?

Az internet-alapú oktatás a tananyag elsajátítását és a kurzus elvégzését illetően szolgál mind pozitív, mind negatív tapasztalatokkal, ugyanakkor egyre biztosabbá válhat, hogy a tantermi képzések folyamatában drámai változás következhet be.

Az online tanulás előnyei

Az internetes platformok lehetővé teszik, hogy helytől és időtől függetlenül intézzük el olyan ügyeinket, amelyek eddig személyes jelenlétet igényeltek – bevásárlás, banki ügyintézés, társkeresés, stb. Ezen interaktív folyamatokhoz kapcsolódik a tanulás, amely egyre nagyobb teret nyer online formában. Hogy miért is?

Megfizethető: több mint 300 előadás a Berkeley-n, Harvardon, MIT-n elérhető a YouTube-n, ingyen. Ezek a platformok ingyenesek a résztvevőknek, bárki számára hozzáférhetőek, és más platformok is olcsón elérhetőek a végfelhasználók számára.

Kényelmes: a tanulók bárhol, bárhonnan, bármikor elérhetik anyagaikat. Az online oktatási rendszer ezáltal sokkal kényelmesebb, mint a személyes jelenlétet kívánó tanulás. Emellett fórumok és online kommunikációs csatornák segítik a tanulókat a kurzusok elvégzése alatt.

Bárki számára elérhető: a magán főiskolák voltak azok, amelyek hamar elkezdték kihasználni az online oktatás adta lehetőségeket, leginkább azon tanulóikra volt ez jellemző, akik nem akartak már szervesen részt venni a felsőoktatás életében. A MOOC és egyéb más online felületek vonzzák a különböző motivációval és tapasztalatokkal rendelkező, tanulni vágyó embereket.

Testreszabható: az online tanulás sokkal nagyobb szabadságot nyújt a diákoknak abban, hol, mikor, mit, hogyan, és milyen mértékben tanuljanak. A Harvard és a MIT csatlakozott az EdX programjához, ahol 17 nyílt online kurzusra összesen 841 ezren jelentkeztek. Az emberek különböző indíttatásból álltak neki a kurzusoknak: volt, aki eddigi tanulmányait szerette volna elmélyíteni, volt, aki más szakterületen szeretett volna újabb tapasztalatokat gyűjteni.

Elősegíti a személyes fejlődést: A jövő munkáltatói a dinamikusan, gyorsan tanuló és fejlődő munkatársakat részesítik majd előnyben (Thunderbird Online). Ha figyelembe vesszük, hogy az online tanulás egyre inkább a vállalati tanulási folyamatok szerves részévé válik,  mint tanulási eszköz, a fenti állítás igaznak tekinthető.

Mit üzennek a számok?

2012-ben 6,7 millió tanuló végzett el legalább egy online kurzust, 32%-uk felsőoktatásban tanul. Az adatok 9,3 %-os növekedést mutatnak évről évre, ami az online kurzusokra történő beiratkozást illeti, ami szám alacsony az elmúlt 10 évet tekintve, ugyanakkor még mindig magasabb, mint az évről évre a felsőoktatásba jelentkező hallgatók növekedési üteme.

Ám ahhoz képest, hogy a beiratkozások száma növekszik az online kurzusokra, megdöbbentő adatokkal szolgálhat az EdX felmérése: a tanulók 95 %-a hagyja abba a kurzust, mielőtt bizonyítványt/oklevelet szerzett volna annak elvégzéséről.  Szakértők szerint ez nem feltétlen ok az aggodalomra. Nagyon fontos az, hogy a tanulók valamilyen sikert érjenek el az online tanulással, nagyobb részét fejezzék be, mint amennyit ők szerettek volna, illetve hogy több tudást sajátítsanak el, mint amiről gondolták volna, hogy elfogják.

Online tanulás az oktatási intézmények keretein kívül

Az online tanulás nem csak az egyetemisták körében népszerű. A YouTube-n rengeteg oktatóvideóval találkozunk, legyen szó nyakkendőkötésről, vagy különböző kártyatrükkök elsajátításáról.
Ugyanakkor egyre több web-alapú tanfolyam áll rendelkezésünkre különböző szektorokban (pl. tanulhatunk a napenergia telepítésének mikéntjéről is vagy a pálinkafőzésről ), és egyre könnyebben szerezhetünk meg a kurzusok elvégzésével különböző tanúsítványokat is.

A vállalatok is látják az e-learning előnyeit, éppen ezért egyre nagyobb mértékben a személyi jelenlétet kívánó képzésről az online tanfolyamok elvégzésére billen át a mérleg.

E-learning vs. tantermi képzés

Mindig is lesznek olyanok, akik jobban fogják szeretni a hagyományos, személyes jelenlétet követelő, tantermi oktatást, a papíralapú tankönyveket, dolgozatokat, mint az online kurzusokat, vagy az e-bookokat. A pedagógiai eszközök változásával a jövő tanulóinak dolgoznia kell azon, hogy megmaradjanak a hagyományos tanulási módszerek, amikhez esetenként ragaszkodnak. Ám az, ha a tanulást érintő technológiai innovációkat egy egyetem tegyük fel, nem alkalmazza, hátrányosan befolyásolhatja-e az intézmény hosszú távú fenntarthatóságát?

Szakértők szerint igen. Ráadásul, az sem elképzelhetetlen, hogy az elkövetkezendő 10-15 évben a felsőoktatási intézmények alsó 25%-a összeolvad vagy el fog tűnni – „bomlasztó innováció”, fogalmazhatnánk az e-learning esetében.

Az iskolák mind a hagyományok, mind pedig az újítások, az innováció központjai. A leginkább járható útnak egyelőre a blended learning tűnik, mely ötvözi a személyes és online tanulást.

Az e-learning területén a versenytársak is folyamatosan fejlődnek, kísérletezgetnek, sikereket érnek el és elismerést kapnak. Miközben egyre szélesebb körben terjed el az online tanulás, az oktatási intézmények sem tudják egyértelműen megmondani, hogy a diákok az osztálytermi képzést, vagy a szabadabb, nyitottabb mozgásteret engedő e-learninget részesítik előnyben.


 

A szerzőről

Badó Gabriella

5 hozzászólás

Szóljon hozzá