Jó gyakorlatok Trendek

LMS hatékony bevezetése – 2. rész

Cikkünk első részében megnéztük, melyek azok a tényezők, amik kihívást jelentenek az LMS bevezetése során. Bár mindezek okozhatnak nehézségeket, megfelelő rendszerekkel és kialakítási tervekkel mégis leküzdhetőek.

Járjuk hát körbe, milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk mindezek során!

  • LMS támogatása vezetőként

Iskola vezetőjeként nagyon lényeges szempont, hogy az LMS mögé álljunk és támogassuk azt. Fontos, hogy kommunikációnk egyértelmű és tiszta legyen és hogy bemutassuk az LMS-ben rejlő előnyöket a tanároknak és diákoknak egyaránt.

  • Iskola/intézmény kultúrájának megértése

Fontos, hogy megismerjük az intézményt, ahová az LMS-t szeretnénk bevezetni, hiszen így tudunk olyan kialakítást megvalósítani, mely a legjobban passzol a szervezeti környezethez. Például, ha az intézmény papír alapú óratervhez szokott, akkor kezdetben érdemes egy hibrid rendszert bevezetni, melyben a tanárok továbbra is vezethetik papíron óraterveiket, ám mindezt digitális formában is megoszthatják.

  • Már meglévő szoftverek szerepe

Elképzelhető, hogy az iskola már használ valamilyen szoftvert, ezért érdemes ezt az LMS kialakítása előtt megismerni, hogy az új rendszert ennek fényében kerüljön kialakításra. Például a meglévő szoftver bizonyos funkciói beimportálhatóak/ kiegészítésül szolgálhatnak az LMS rendszeréhez.

  • Stratégia létrehozása személyzeti képzésre

Az LMS sikeres bevezetésé érdekében fontos, hogy a munkafolyamathoz kapcsolódó személyzetet megfelelően képezzük és támogassuk, hogy a későbbiekben kellő ismerettel rendelkezzenek az LMS-ben és hatékony munkát végezhessenek el.

  • Támogató struktúra kialakítása

Kövessük az LMS bevezetésének folyamatát, biztosítsunk folyamatos információt és visszacsatolást a munkavállalók számára és szorosan támogassuk munkafolyamatukat a kezdeti időszakban, elkerülve mindezekkel az esetleges problémák kialakulását.

  • LMS határainak megismerése

Ismerjük meg mire képes az LMS, hogy olyan elvárásokat fogalmazzunk meg, melyek valóban megvalósíthatóak, előnyeiket azonban próbáljuk meg maximálisan kihasználni. A megfelelő ismeretekkel elkerülhetjük a fennakadásokat, illetve a tervezetnél több időbefektetést.

Láthatjuk, hogy az LMS bevezetése egy összetett feladat, ezért fontos figyelembe venni a cikkben említett kihívásokat és leküzdési módszereket, a minél eredményesebb kialakítás érdekében.

A cikk első részének eléréséhez kattints ide.

Forrás: https://elearningindustry.com/key-lms-challenges-practical-guide-for-school-leaders

A szerzőről

elearning.co.hu

Szóljon hozzá