Eszközök Jó gyakorlatok Módszertan

Storyboard 3. rész – Mi kell hozzá?

Tananyag fejlesztésekor ahogy már írtuk korábbi cikkünkben, első lépés a nyersanyagok rendszerezése és a forgatókönyv megírása. Amennyiben mi magunk szeretnénk erre létrehozni egy sablont, az alábbi 5 dolog mindenképp szerepeljen benne!

Diaszámok és címek: Mondhatni kötelező eleme a forgatókönyveknek az oldalszám és az oldalak elnevezése. Ez segíteni fog minket abban, hogy lássuk, milyen terjedelmű lesz a tananyag. Másrészről fontos a megbízó számára is, aki ezek alapján fog tudni konkrétumokat is megfogalmazni felénk.

Kurzus céljai: Elsősorban arra gondolunk, hogy magának az adott fejezetnek, vagy egységnek írjuk meg a célját, amelyekről az oldalak szólni fognak. Másodsorban pedig kiemelhetjük azt is, hogy az adott oldalon belül mely tudásrész elsajátítására fordítunk figyelmet.

Szöveg, videó, hang: Egy tananyagnak az egyik legfontosabb része lehet a jól megválasztott szöveg átadása. Legyen az írott szöveg, videó, vagy hanganyag, azok szövegét is jelenítsük meg a forgatókönyvben.

Grafika, képi világ leírása: Ha nem is pontosan képet illesztünk be, írjuk le pontosan milyen jellegű (élő, flat, 3D stb.) képet képzeltünk el a tananyagot illetően – majd az adott oldalakra vonatkozóan. Ugyanígy fogalmazzuk meg milyen stílusú grafikonokat, ábrákat terveztünk használni.

Interaktívitás, funkciók leírása: Kezdve a tovább gombokkal, a haladás módján át, a játékokig, kérdésekig minden idetartozhat, amit interakciónak nevezünk.

Ha elkészültünk egy ilyen sablonnal, azt bármikor elővehetjük és felhasználhatjuk a későbbiekben is. Ha elakadnánk, nincs ötletünk egy-egy oldal attraktív megvalósításához, nézzünk meg néhány korábbi Storyboardot, hogy ötletet merítsünk!

Forrás: https://elearningacademy.io/blog/5-things-you-should-always-include-in-an-elearning-storyboard/

A szerzőről

elearning.co.hu

Szóljon hozzá