Érdekességek

LLL vagy LLG?

LLL (Life Long Learning) – Egész életen át tartó tanulás

Olyan folyamatokat jelent, melynek során az adott személy megtapasztalja a társadalom különböz? kontextusait, ezek tartalmát pedig elsajátítja és beleépíti saját életében, mely lehet?vé teszi számára a változást. Tehát ez egy egész életen át tartó tanulást jelent.

Korai szakaszban a kulcskompetenciák, készségek megszerzése és elsajátítása van el?térben. Kés?bb ezek tovább fejl?dnek és beépülnek az egyénbe majd pedig képessé teszik az azt új ismeretek, készségek, és kompetenciák megszerzésére. A tanulás alatt az ember fokozatosan, egyre bonyolultabb és elvontabb ismeretekre tesz szert.

Az LLL célja, hogy az adott személyt menedzselni tudja az önálló tanulás különböz? aspektusaiban. Az EU bizottság mindet az LLL-hez kapcsol, ami segíti a személyt a tudás, képességek és kompetenciák fejlesztésében, személyes, társadalmi és munkaer?-piaci területeken egyaránt.

Az LLL-ben a reflektivitás egy alapvet? szerepet tölt be, hiszen a tanulás szempontjából lényeges, hogy tudjunk reflektálni különböz? helyzetekre. Ezen kívül fontos az önirányított tanulás is, ám itt érdemes megjegyezni, hogy ez nem azonos az önálló tanulással! Az LLL elemi részét képzi a környezet és a szervezeti tanulás, legfontosabb feladatai közé azonban az oktatás, kutatás és a továbbképzés szükségességét és azok gyakorlati alkalmazását sorolja.

LLG (Lifelong Guidance) – Életút támogató tanácsadás

Az egész életen át tartó pályaorientációs tanácsadás, olyan tartós folyamat, ami lehet?vé teszi az ember számára, hogy minden életkorban, és helyzetben fel tudják mérni a képességeiket, kompetenciáikat és érdekl?dési területeiket, döntéseket tudjanak hozni az oktatással, képzéssel és foglalkoztatással kapcsolatban, és ki tudják alakítani egyéni életpályájukat a tanulás és a munka terén, valamint más olyan területeken, ahol képességeket és kompetenciákat lehet elsajátítani és/vagy használni.

A pályaorientációba beletartoznak a tájékoztatással, a tanácsadással, a kompetencia-felméréssel, a támogatással, valamint a döntéshozatali és életpályamenedzsment- készségek oktatásával kapcsolatos egyéni és csoportos tevékenységek. Mindez azért fontos, mert az egész életen át tartó tanulás akkor válhat sikeressé, ha pályaorientációs tanácsadással együtt m?ködik.

A pályaorientációs rendszer Magyarországon az oktatási rendszeren belül, a tanulási folyamatba építetten és az iskolán kívüli pályaválasztási, pályaorientációs, tanácsadói szolgáltatásokban jelenik meg.

Forrás:

https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Glossary:Lifelong_learning_(LLL)

https://docplayer.hu/31719105-Mit-jelent-es-hogy-mukodik-az-llg-lifelong-guidance.html

FAQ: Безопасность на онлайн-площадках

Вопрос: Какие основные меры предосторожности следует соблюдать при использовании анонимных торговых площадок? Ответ: Для обеспечения максимальной безопасности рекомендуется использовать VPN в связке с Tor Browser. Важно никогда не использовать личные данные и создавать уникальные, сложные пароли для каждого ресурса. Перед совершением сделки всегда изучайте рейтинг и отзывы о продавце. Также критически важно использовать только официальные ссылки и зеркала для доступа к платформе, чтобы избежать фишинговых сайтов. Если вы хотите детально разобраться в этом вопросе, изучите методы как безопасно совершать покупки на Kraken market используя современные протоколы шифрования и анонимизации. Двухфакторная аутентификация (2FA) с использованием PGP-шифрования является дополнительным, но крайне эффективным уровнем защиты вашего аккаунта и средств.

A szerzőről

elearning.co.hu

Szóljon hozzá