Események

MoodleMoot konferencián jártunk – 1. rész

Október 4-én kezdődött a MoodleMoot 2018 konferencia, melyet 12. alkalommal rendeztek meg. Idén a Debreceni Egyetem Kassai Campusa adott otthont a rendezvénynek, amely kellemes környezetével hozzájárult a két nap hangulatához. A környezetet látva úgy éreztem, szívesen lennék ismét egyetemista, és ide szeretnék járni. Számomra valahogy így néz ki egy európai színvonalú egyetemváros.

Minden egy helyen, a kollégiumtól kezdve az egyetem épületein át az éttermekig. Az igényesen kialakított parkban nem csak pihenésre van alkalma a diákoknak, hanem akár tanulni, dolgozni is tudnak, hiszen még arra is figyeltek a tervezők, hogy a kerti padokra letelepedve legyen wifi elérhetőség. Még a laptop töltése is megoldható az asztalokra szerelt konnektorok segítségével!

A konferencia első napján reggel Király Zoltán, a Debreceni Egyetem tavaly megalakult Multimédia és E-learning Technikai Központjának vezetője köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében röviden ismertette az e-learning jelenlegi helyzetét. Elmondta, hogy ma már a világpiacon az e-learning stratégiailag fontos ágazattá nőtte ki magát, azonban az adatok azt mutatják, hogy itt Közép Európában alig jelenik meg ez a tendencia. Tehát van még dolgunk az e-learning népszerűsítése terén.

A következő előadásban Vágvölgyi Csabától, a Debreceni Egyetem e-learning szakértőjétől kaphattunk egy átfogó képet a legutóbbi konferencia óta elmúlt két év Moodle változásairól, valamint a Moodle jelenlegi elhelyezkedéséről az LMS piacon. Nagyon érdekes volt látni a különbséget az amerikai és az európai adatok között, és jó volt hallani, hogy itt Európában a Moodle rendszer továbbra is a piac 67%-át foglalja el, így még nem kell temetni más LMS rendszerek javára.

A következő két előadásban a SkillDict és a Pearson egy-egy előadását hallgattunk meg. Ezekben két olyan, a Moodle rendszerbe is beintegrálható szoftvert ismertünk meg, melyek olyan funkciókkal egészítik ki a Moodle-t, amik a vállalati szférában HR-oldalról szükségesek lehetnek. A SkillToolKit szoftver abban segít, hogy a tanulót egy tanulási folyamaton, útvonalon akár adaptív módon végigvezesse, a A Pearson MyLab és Mastering rendszer pedig főleg a beépített interaktív tartalmaival, és adaptív tesztelő rendszerével próbálja segíteni a hatékony oktatást.

Az utolsó plenáris előadáson pedig megtudhattuk, hogy a Debreceni Egyetem Könyvtárában hogyan használják a könyvtár dolgozóinak oktatására a Moodle rendszert.

Folytatjuk… 🙂

A szerzőről

Lazányi Mariann

E-learning szakértő az ARTudásmenedzsmentnél

Szóljon hozzá