Tippek és tévhitek

E-learning tévhitek 13.

Ezen a héten azt az állítást vizsgáljuk meg, kiszerint az e-learning hamarosan teljes mértékben kiszorítja a hagyományos, tantermi képzéseket.

Az elektronikus tananyagok egyre nagyobb területet foglalnak el a képzési palettán, több képzés is van, amely elérhető tantermi oktatás és e-learninges formában is. Fel is merülhet bennünk a kérdés, hogy ez a tendencia meddig folytatódik, és eljut-e oda a képzés, hogy bizonyos vagy akár minden területen az elektronikus tananyagok fognak diadalmaskodni?

Nézzük azt a feltevést, hogy a tantermi hagyományos oktatás drágább, és a felgyorsult világban egyre kevéssé van az embereknek kapacitása munka mellett visszaülni – szó szerint – az iskolapadba. Gyöngyszem sorozatunkban eddig is rengeteg olyan anyagot mutattunk be, amelyről mi magunk sem gondoltuk volna, hogy alkalmas e-tananyagként hatékonynak lenni, ilyen például az e-nővér.

Ez a váltás természetesen nem egyik napról a másikra fog megtörténni, a blended learning pont erre a kérdésre ad választ vagyis a képzések történhetnek úgy is, hogy a képzés egyik része tantermi keretek közt, konzultációkkal telik, a másik része pedig elektronikus formában.

Ahhoz, hogy az e-learning teljes mértékben átvegye a vezető szerepet, még sok időnek kell eltelnie. Ehhez persze szükségszerűnek tartjuk az eddig felsorolt tévhitek eloszlatását is, így elérve az eddig kétkedőkben egy nézőpontváltást.

A szerzőről

Elter Luca

Szóljon hozzá