Tippek és tévhitek

E-learning sablonok, ingyen?

Többször találkoztunk már azzal a problémával, hogy amikor valaki tananyagfejlesztésbe kezd, nem tudja milyen színvilágba, megjelenésbe ágyazza tananyagát. Nagyobb szervezetek esetében a színvilág általában a cég logójához, arculatához igazodik, más esetekben viszont bajban lehetünk. Hogyan fogjunk hozzá a megfelelő design, sablon kiválasztásához.

Elsőként talán az ötletgyűjtést ajánlanánk. Nézegessünk tananyagokat, prezentációkat, amelyek inspriálóan hatnak ránk. Ezeket megtalálhatjuk e-learning tananyagok készítésével foglalkozó cégek demói közt, e-learning „kikötőkben”, emellett az sem kizárt, hogy épp egy konferencia, előadás prezentációi között találjuk meg a megfelelő sablont.

Rapid, PowerPoint-ba épülő, vagy prezentáció konvertáló eszközök esetében elsőnek nézzük meg a benne lévő sablonokat. Ha megtaláltuk a nekünk tetszőt, a színeket meg is változtathatjuk. A teljes értékű tartalomfejlesztő eszközök között is találhatunk olyat, amelyben gazdag galériája mellett előre elkészített sablonokat is találunk, ilyen például a Lectora.

Maradhatnánk annyiban, hogy ezek már jó kiindulópontot adnak a design kialakításához, de eljöhet  – és el is fog jönni – az idő, amikor ezt már kevésnek érezzük, szeretnénk valami igazán egyedi sablont készíteni, hiszen valljuk be, mindenki találkozott már kedvenc prezentáció sablonjával egy másik előadáson, prezentációban.

Ekkor vagy magunk találunk ki új megjelenést tananyagainknak, vagy újabb források után nézünk. Jó kiindulási pontot adhatnak az „e-learning brothers” – igen, valóban testvérek – , akik maguk is e-learning megoldásokkal foglalkoznak, és tananyagokat is készítenek. Oldalukon rengeteg új template-et találunk Trivantis Lectorához, Adobe Captivate-hez, Articulate-hez és PowerPointhoz is, ezzel lefedve a rapid, beépülő eszközöket is. A letölthető elemek mellett találunk a fejlesztő eszközökhöz navigációs bar sablonokat, karaktereket és egyéb design elemeket is. Akinek nem lenne elég az ingyenes galéria, elő is fizethet a szolgáltatásra, amely keretén belül egy évig mennyiségi megkötés nélkül férhet hozzá több száz sablonhoz és design elemhez.

Meg van tehát a forrás, adott esetben ki is választottunk egy sablont, amit szeretnénk következő tananyagunk oldalain viszontlátni. De honnan tudhatjuk, hogy jól választottunk-e? Íme néhány kérdés, amelyet érdemes megfontolni:

  • Illeszkedik-e a sablon a szervezet arculatához?
  • Összeillik-e a színvilág a tananyag témájával? Egy tűzvédelmi oktatás esetében egyértelmű a piros, narancsos színvilág, nem pedig egy kék, vagy zöld.
  • Kellemes megjelenésű-e a sablon? Nem rikítóak-e a színek? Tartsuk szem előtt, hogy a tanuló szeme elfáradhat, ha a színek nem megfelelőek.
  • Fog-e tetszeni a célcsoportnak? Egy merev, nagyobb szervezet esetében komolyabb, letisztultabb színeke használjunk, míg iskolások esetében élénkebb, játékosabb színek vethetőek be.
  • Van-e a sablonnak több változata szövegkép elrendezést illetően? Változtathatóak-e a színek?
  • Jól elhelyezhető-e rajta a slide címe, a cég logója, a navigációs gombok, stb.?

A szerzőről

Elter Luca

1 hozzászólás

Hozzászólás a(z) E-learning mindenkinek – Jó hír a Lectora felhasználók számára! bejegyzéshez Mégse