Érdekességek Módszertan Tippek és tévhitek Trendek

Idénymunkások képzése

Egyre inkább találkozunk olyan cégekkel, ahol szükségessé válik idénymunkások alkalmazása. Nem csak a vendéglátásra gondolunk, hanem bármelyik területen a munka világában, jóformán bármelyik évszakban.

Azon kollégák esetében, akikről már előre tudjuk, hogy határozott időre alkalmazzuk őket, és tisztán látjuk mennyi időt fognak nekünk segíteni, szükséges valamiféle betanítás, képzés. Sokszor merül fel bennünk, mégis mennyi időt, energiát és pénzt érdemes belefektetni az adott munkavállalóba, ha nem tervez hosszútávon fedélzetünkön maradni.

A probléma kétoldalú. Tisztában van ezzel a munkavállaó is, aki nem fogja magát a csapat részének tekinteni, ezáltal nem feltétlenül fogja a tőle telhető legjobbat hozni. Azonban még ígyis kijeletnhető, hogy megéri a befektetés a határozott idejű munkavállalók képzésébe.

Nézzük meg hogyan!

  • Kezdjük időben! Nyilvánvalóan tisztában vagyunk vele, hogy mikortól fog munkába állni az új alkalmazott. A szerződéskötés és a tényleges munka megkezdése közt álljon készen egy kisebb tudásanyag online formában, amelyet az új kolléga akár telefonról is elérhet. Lehet ez egy gyors bemutatkozó videó, vagy egy játékos tananyag, amelyben akár végignézheti az iroda alaprajzát, néhány jellemző munkahelyi szituációba “keveredhet”.
  • Ne legyenek ezekben a fájlokban bonyolult elágazások, vizsgák, számonkérések. Legyenek rövidek, könnyedek, vonzóak az új kolléga számára.
  • Tegyük elérhetővé ezeket mobileszközökön is, hiszen nem várhatjuk el, hogy néhány hónapos munkáért cserében munkaidőn kívül leüljün egy asztali számítógép elé “tanulni” várva várt segéderőnk.
  • Jutalmazzuk az elvégzett kurzusokat akár egy apró ajándékkal, utalvánnyal. Ezzel elérjük, hogy motiváltabb lesz további információk elsajátítására. Ne feledjünk gamification elemeket is belecsempészni a csomagba.
  • Pozitív visszajelzés! Ne feledjük a személyre szabott üzeneteket eljuttatni új kollégánk felé, aki ezekkel a lépésekkel nagy valószínűséggel motiváltabb lesz az elkövetkező időszakban.

Végezetül még egy ok, ami miatt érdemes figyelmet fordítanunk határozott idejű kollégánk képzéseire! Nem tudhatjuk mit hoz a jövő. Az az egyetemi hallagató, aki csak az ünnepekre tervezett nálunk maradni, lehet itt fogja tölteni az egész nyarat, vagy akár itt kezdi meg a diploma után pályafutását is.

Forrás: https://elearningindustry.com/enhancing-training-for-seasonal-workers-is-it-worth-it

A szerzőről

elearning.co.hu

Szóljon hozzá