Tippek és tévhitek

E-learning trendek 2014

Jó ideje annak, hogy megszületett az e-learning fogalma. Tendenciaként elmondható, hogy egyre több nevelési, oktatási intézménynél, munkahelyen, szervezetben alkalmazzák a tanulás ezen formáját. A felhasználók számának növekedése mellett a technológiai fejlesztések sem elhanyagolhatóak. Egy külföldi oldalon találtunk rá egy cikkre, amelyben azok a trendek kerültek megfogalmazásra, amelyek 2014-ben érintik az e-learninget, nézzük, melyek ezek:

2014Tabletre váltás: 2013-ban egy táblagép osztási hullám vette kezdetét, amelyre Magyarországon is példa volt, méghozzá Egerben. A cikk szerint a tanulókat ideje lenne megszabadítani a több kilós könyvekkel tömött iskolatáskáktól, és a könyveket táblagépekre átdolgozni. Itthon a Nemzeti Tankönyvkiadó kezdett bele az elektronikus tankönyvek fejlesztésére, reméljük, ha nem is idén, de a közeljövőben kiteljesedhet ez a trend.

Mobilra váltás: Nehezen képzelhető el manapság felnőtt, dolgozó ember (okos)telefon nélkül. Ezt a tényt az e-learning fejlesztők is felismerték, így egyre több oktatásmenedzsment rendszer rendelkezik mobil templattel, és egyre több fejlesztő eszköz képes mobiltelefonra is tananyagot készíteni. Az elmúlt hetekben a Lectora is nyilvánosságra hozta, hogy szoftverüket már mobileszközökön is tesztelik.

Több játék: Egyre divatosabbá válik a „gamification” kifejezés, ami annyit jelent: játszva tanulás. A tanulási folyamat során a tanulók jutalmakat szerezhetnek, klánokba verődhetnek, pontokat gyűjthetnek, stb.

MOOC: Az elmúlt két évben folyamatosan születtek olyan platfromok, amelyeken a tömeges oktatás megvalósíthatóvá vált. Ezek hátterében általában egy-egy népszerű egyetem áll, írtunk már róluk ITT és ITT is.

Social media: A közösségi média eddig is hozzájárult a tanulók kapcsolattartásához, mostanra pedig a tudás megosztási színtereként is funkcionálnak. Tanulói csoportok alakulnak, ahol mindenki megoszthatja, mit tanult, milyen eredménnyel, milyen cikket olvasott, ha pedig egy érdekes tanulmányt talált, fel is töltheti.

Tantermi képzések további csökkenése: Mi is tapasztaljuk, hogy az idő- és költséghatékonyság tükrében egyre több cég emeli át tantermi képzéseit online környezetbe. Észrevehető, hogy a cégek kezdik felismerni, hogy e-learninggel nem csak elméleti tudás átadása, hanem készségfejlesztés is lehetséges.

Desktop gépek kihalása: Amióta megjelentek a laptopok, az asztali gépek lassú eltűnésének lehettünk tanúi. Amióta viszont megjelentek az első táblagépek és okostelefonok, ez a folyamat felgyorsult, és egyre többször tapasztaljuk, hogy a hagyományos asztali gépet, valamilyen hordozható eszköz váltja fel. Ez persze kihatással van az újonnan készülő tananyagokra is, hiszen más-más felbontást igényel mindegyik.

Több tanulás: Egy kimutatás szerint az online tanulók 47%-a 26 év feletti. Ez azt jelenti, hogy már nem elég elvégezni egy egyetemet, vagy főiskolát, a tudást folyamatosan frissen kell tartani, a rohamosan fejlődő világban pedig szükségessé válik az új ismeretek folyamatos megtanulása. Nem beszélve arról, hogy a Lifelong Learning kifejezés és annak művelése is divatossá vált.

HTML5: Aki készített már tananyagot, tudja, hogy milyen problémák merülnek fel, legyen szó akár flash, akár html tartalomról. Megoldásnak a HTML5-öt tarják, amely ötvözi a két formátumot, így html-ben is hasonlóan szép, dinamikus megoldások készíthetőek, mint flashben, mégsem kell attól tartanunk, hogy az oldalak és animációk lassan töltődnek be, vagy valamilyen JAVA probléma miatt hibák lépnek fel teljesítés közben.

Növekvő interaktivitás: Mint tudjuk, egy tananyag hamar élvezhetetlenné és unalmassá válhat, ha olvasókönyvként készítjük el. Az eredményesség jegyében, szükséges a tanulók figyelmének megragadása, legyen az valamilyen játék, kirakó, kérdés, animáció, vagy kerettörténet. Tipp sorozatunkban több példát is mutattunk interaktivitásra.

 

Ezek lennének tehát azok a trendek, amelyek 2014-ben folytatódnak, kiteljesednek. Kíváncsian várjuk, melyik fog először rohamosan elterjedni, mely lesz az amelyik esetleg a feledés homályába vész.

A szerzőről

Elter Luca

2 hozzászólás

Szóljon hozzá