Eszközök Tippek és tévhitek

A mikrotanulás fortélyai

Egy teljes e-learning kurzus olyan, mint egy szép, nagy születésnapi torta. Elkészítése hosszú időbe telik, a végeredmény vonzó, hívogató, és egy kicsit lehetetlen falatnak tűnik. Nem tudnánk együltő helyünkben megenni magányunkban, ennek időt kell adnunk, mire megemésztjük.
A mikrotanulás ezzel szemben egy adag mini muffinhoz hasonlít inkább. Könnyen csúszik, csupán néhány falat, és sokszor észre sem vesszük mennyinél tartunk már, mire elfogyasztottunk egy egész dobozzal.
Információ morzsák, készségfejlesztési falatok, könnyen emészthető tartalom – ez a mikrotanulás. Fókusza a tanuló konkrét céljának elérésén van, amit öt perc alatt elérhet. Így épülnek fel ezek a mini kurzusok, amik összesen 10-15 percesek.
Manapság nagyon divatos a mikrotanulás módszertana és rengeteg oka is van annak, miért olyan hatékony. Vizsgáljuk meg ezeket!
Hozzáférhetőség
Ha a tanulónak rövid, lényegre törő, könnyen emészthető tartalmat kell elsajátítania ahelyett, hogy száz dián keresztül tanulna valamiről, a folyamat sikeressége sokkal esélyesebb. Minél kevesebb időt és energiát igényelünk a tanulóktól, paradox módon annál többet szeretnének majd belefektetni, méghozzá azoknak a vonalaknak a mentén, amit felkínáltunk nekik.
Azonnali tanulás
Azzal, hogy rövidebb szakaszokra bontjuk a tanulási folyamatot, azzal esélyt adunk a tanulónak arra, hogy rögtön megtanulhasson valamit, amire épp szüksége van. Elvégzik a tananyagot rövid idő alatt, megszerzik a szükséges információt, amire szükségük van, és folytathatják is, amit éppen csináltak. Tehát ahelyett, hogy végigvezetjük a tanuló egyszerre az egész folyamaton, adagoljuk neki lépésekben! Hiszen így rögtön fel tudja használni, és garantáltan hatékonyabb lesz.
Változatosság
A mikrotanulás kis terjedelme miatt rendkívül sok lehetőségünk van arra, hogy azt prezentáljuk. Vannak részek, amiket rövid videókban, vannak amiket vázlatpontokkal, és vannak amiket egyszerűen egy-egy példa bemutatásával tudunk a legjobban átadni. Mivel fejlesztőként is mindig csak egy elemre kell koncentrálnunk, nagyobb lesz a szabadságunk abban, hogy kikísérletezzük milyen módon építhetjük fel az adott részt anélkül, hogy az egész hosszú kurzusra gyakorolt hatását kellene latolgatnunk.


Hogyan építsünk fel egy mikrokurzust?
Ha megjön hozzá a kedved, szerencsére rengeteg információt és példát találsz rá. De van néhány kérdés, amiket érdemes feltenned magadnak, mielőtt belevágsz.
Hogyan fog viszonyulni a csapatod a rövid tananyagokhoz? Hogyan tudod majd megnyerni őket?
Hogyan fogod prezentálni mikrotanulás ötleteidet a cégedben/feletteseidnek?
Milyen információk lennének hasznosak a tanulók számára munkájukban?
Hogyan fogod mérni a kurzusok hatékonyságát? Hogyan fogod elérni, hogy maximálisan hatékony legyen?
Van a tanulóknak lehetősége hanganyagok meghallgatására, videók megnézésére a munkájuk közben?

Ha ezekre tudsz válaszolni, már el is indultál a mikrotanulás stratégiád megtervezésének útján. További információkért, sablonokért pedig kattints ide, ide, és ide!

A szerzőről

elearning.co.hu

Szóljon hozzá