Az ARTudásmenedzsmentnél 2017 első félévében három andragógia szakos hallgató töltötte gyakornoki idejét, és tekintett be az e-learning tananyagfejlesztés elméletébe és gyakorlatába. Az ő beszámolóikat már korábban olvashattátok a blogon (ide, ide, ide) most beszámolunk a mi tapasztalatainkról.
Az ELTE másodéves hallgatói lelkesen és izgatottan érkeztek hozzánk, azonban az első benyomásunk az volt, hogy nem tudják, mire is számítsanak. A későbbi beszélgetések és tapasztalatok is ezt erősítették meg bennünk: a 90-es évek második felének szülöttei sajnos nem igazán találkoztak még e-learninggel felhasználóként.
A hallgatók töretlen lelkesedése és szorgalma, kíváncsisága segített ezen az akadályon átlendülni, hiszen nagyon szerették volna megismerni ezt a világot: a tanulás kényelmesebb, mind időben, mind helyszín szempontjából szabadabb és gazdaságosabb formáját. Éppen ezért lelkesen vágtak bele a megismerésbe – felfedezték az e-learningben rejlő lehetőségeket, és azt a sok módszertani sajátosságot, amitől egy tananyag megfelelően át tudja adni a tudásanyagot a résztvevőknek.
Meglepve tapasztaltuk, hogy a Z generációs hallgatók azt mondták, hogy tanulásra nem, vagy alig használták az e-learninget. Gyakorlatvezetőként személy szerint arra számítottam, hogy gyakorlott felhasználók lesznek, hiszen én magam, aki 10 évvel korábban jártam ugyanerre az egyetemre azt gondoltam, hogy az akkor éppen ébredező e-learning rendszer mára már egy mindennapi tanulási forma lett. Közben kiderült, hogy ez nincs így.
Felmerülhet bennünk a kérdés: ha az egész világ, a generációk egymásutánja folyamatosan a digitális környezet felé halad, ott élik idejük egyre nagyobb részét, tanulnak, ismerkednek, tájékozódnak, akkor miért nem használja ki az egyetem ennek előnyeit, az ebben rejlő lehetőségeket.
Erre persze sokféle válasz lehetséges, és biztosan van is. Az én szemszögömből nézve az ok összefügghet egy másik tapasztalással a hallgatókkal kapcsolatban – nevezetesen, hogy nagyon elméletorientáltak. Gyönyörűen ismerik a szakkifejezések definícióit, a mögöttük rejlő elméleti, kutatási hátteret, de arra a kérdésre, hogy mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan ülteted át a tananyagba, már nagyon nehezen válaszolnak. Pedig az oktatás már évtizedek óta nem csak arról szól, hogy mit tanítok meg, hanem nagymértékben arról is, hogy hogyan. Ez az a pont, ami hiányzik a gyakornokok oktatásából: hogyan tanítom meg, milyen módszert választok, miként szemléltetem, hol keresek példát rá, mivel támasztom alá az elméletet, hogyan láttatom azt, miként jelenítem meg a struktúrát, milyen módszerrel kérdezek rá a tudástartalomra, hogyan kérdezek vissza és tartom fent a figyelmet. A sort sokáig folytathatnánk, de lényeg ugyanaz: hogyan valósítom meg a gyakorlatban.
Bár távolra értünk el, itt érdemes visszacsatolni a digitális tanuláshoz.
Milyen nagyszerű lenne, ha az oktatók, egyetemek az e-learning előnyeit, lehetőségeit kihasználva strukturálhatnák a tanulást. A nehézkes és unalmas elméleti anyagokat átültethetnék e-learningre, amit a diákok saját tempójukban, szabad időbeosztásban elsajátítanak, és az órákat arra használhatnák, hogy mindezt átültessék a gyakorlatba projektek, gyakorlatok, esettanulmányok, feladatok, kérdések és viták formájában. Így a hallgatók nem csak elméleti tudással rendelkezhetnének, hanem lehetőségük lenne az első gyakorlatot átélniük az egyetemen egy olyan biztonságos környezetben, ahol a tanárok segítik, támogatják őket, és magyarázzák a folyamatot, a lehetőségeket. A módszer létezik, kifordított osztályterem néven széles szakirodalma és gyakorlata van, csak nem idehaza, amiről korábban mi is beszámoltunk (itt).
Pedagógusként és tananyagfejlesztőként azt gondolom, hogy az e-learning tanulás nagyszerű lehetőség lenne arra, hogy az egyetemeken a pedagógusok időt nyerjenek arra, hogy az óráikon a hallgatók gyakorlati ismereteit, praktikus és kreatív gondolkozását is fejlesszék.
