Érdekességek Trendek

Podcast beszélgetés Koharek Andrással

e-learning a kezdetektől a mai napig

Mai cikkünkben az ARTudasmenedzsment Kft. alapítójával, Koharek Andrással készült interjúba nyújtunk betekintést, mely az E-learning and Instrucional Design Podcast műsor keretein belül készült.

Alapítás, kezdetek

A beszélgetés egészen a kezdeti időkhöz nyúlik vissza, melyből megtudhatjuk, hogy András az egyetemi évei alatt vállalkozásával tantermi képzéseket, tréningeket tartott olyan témakörökben, mint a Presentation Skills és Time Management. Ebből továbblépve, egy Amerikában tartózkodó barátja révén ismerte meg az e-learning világát, melyben az előbb említett vállalkozásuk megkezdte működését, ám kezdetben a hazai piac erre nem volt befogadó, így nemzetközi színterekre vitték az üzletet.

A piac jelenlegi jellemzői

Később a nemzetközi tereket felváltotta a hazai piac, ahol a mai napig folyik a cég működése. András elmondása szerint az e-learning üzletág egy billegő dolog, melynek van számos szépsége, ugyanakkor nehézsége is.

A legfőbb küzdelem, hogy bár a szakma fejlettségben és képzettségben versenyképes a nemzetközi üzletágakkal, Magyarországon mégsincs akkora igény az online tanfolyamokra, mellyel mindez a tudás kamatoztatható lenne.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg hogyan jellemezhető az e-learning piac, András a következő választ adta: befagyottként. Mindez pedig azért van így, mert nincs tényleges verseny a piacon, a szereplők szinte ugyanazok ma is, mint 3-5 évvel ezelőtt és mindössze csak néhány jelentősebb cég uralja a hazai piacot. Sajnos ennek oka az ügyfeleknél található, akik sokszor nehezen nyitnak az izgalmas, korszerű e-learning tananyagok felé, és inkább a fapadosabb módszereket választják, így ritkán van lehetőség az új és összetett e-learning megvalósításokra, valamint az új trendek piacra dobására.

Itthon főként kétféle igényre van megkeresés:

  • A leggyakoribb: a rapid fejlesztések, mely főként a PPT anyagok tananyaggá alakítását, keretrendszerbe való beillesztését foglalják magukban. Ez gyorsabban, egyszerűbben megvalósítható feladatokat tartalmaz.
  • A másik igény az e-learning/ instructional design kialakítása iránt jelenik meg, mely hosszabb fejlesztési időt és összetettebb folyamatot, ezáltal pedig egy komplexebb megvalósulást jelent.

Az iparágat tekintve teljesen vegyes a megkeresés, az ügyfelek között található banki, biztosítási szféra, egyetemi, de akár áruházlánci ügyfélkör is, így ebben a tekintetben nem lehet kijelenteni, hogy csak egy bizonyos iparág felé korlátozódik az e-learning ágazat.

Covid hatása

Mint mindenre, az e-learning piacra is hatással volt a koronavírus, így a beszélgetésből ez a témakör sem maradhatott el. Sokak számára meglepő módon, valamint a kezdeti remények ellenére a Covid nem lendítette fel az online tananyagok iránti igényt, sőt, számos ügyfél leállt az online képzések folytatásával, így márciustól augusztusig pangás jellemezte a piacot, és a megkeresések csak augusztustól jelentkeztek ismét.

ARTudásmenedzsment Kft.

A beszélgetés az ARTudásmenedzsment Kft. jelenlegi felállására, működésére is kitér. Ebből megtudhatjuk, hogy a cég jelenleg 10 fix főből áll, mely kiegészül néhány időszakos, külsős embererrel. Jelenleg 15-20 olyan kész tananyag van, melyet frissítésekkel, újításokkal piacra lehet dobni, és 3-5 Moodle keretrendszert üzemeltet a szervezet. A cég működését tekintve 70%-ban projektalapon, 30%-ban pedig állandó bevételforrást jelentő feladatokon fut.

Jövőbeli célok

A jövőbeli célokat András háromféle szegmensre osztotta szét, melyekben a cég tovább szeretne működni, ezek pedig a következők:

  • Instructional Design kialakítások,
  • Hibrid képzési formák megvalósítása,
  • Ügyfelek számára belső munkatársak kiképzése, a ARTudásmenedzsment Kft tanácsadói szerepének felerősítése.

A cikkben egy összefoglalót olvashattunk, a teljes tartalom a Podcast felvételben meghallgatható, mely az alábbi linken érhető el:

https://elearningagorapodcast.podbean.com/e/e-learning-agora-03-vendegeink-balkanyi-peter-es-koharek-andras/

Ha pedig bővebben érdekel milyen szolgáltatásokat nyújt cégünk, látogass el weboldalunkra a www.artudasmenedzsment.hu címen.

A szerzőről

elearning.co.hu

Szóljon hozzá