Eszközök Trendek

A Flash halála az e-learningben

Flash_is_ending

Hivatalossá vált, az Adobe bejelentte: A Flash-nek vége. Milyen következményei vannak mindennek, mit érdemes tudni a váltásról? A bejelentés itt olvasható.

Hogyan kezdődött a Flash hanyatlása?

Természetesen mióta csak létrejött a Flash és az SWF fájlformátuma 1996. májusában, azóta időről időre folyamatos támadás alatt állt. Eredetileg egy kis cég volt, amit hat hónappal megalakulása után bekebelezett a Macromedia szoftveróriás. 2005-ben, pedig az Adobe falta fel a Macromediát, amikor észrevették, hogy az SWF tulajdonságai lehetővé teszik, hogy multimédiás elemeket ugyanolyan jól közvetítse, mint a szövegeket és ez fenyegetheti – a mindenütt teret hódító – saját PDF fájlformátumukat.

A Flash lassú, de folyamatos haldoklása igazából 2010. áprilisa környékén kezdődött meg, mikor Steve Jobs kiadta, azóta elhíresült levelét, a  Gondolatok a Flash-ről címmel. Ebben az igen terjedelmes írásában hosszan részletezi a hibákat, amik miatt az Apple kénytelen elismerni, hogy a Flashnek nincs többé jövője egyetlen Apple iOS termékben sem, kezdve a mobilokkal. Helyette az Apple inkább az új HTML5 webes szabványt kezdte támogatni és erre bíztatta az összes többi web-, és alkalmazás-fejlesztőt, hogy tegyenek így, mert jobb, mint a Flash.

Az Apple felhasználói bázisa egyetértett Steve Jobs meglátásaival, de nem ők voltak az egyetlenek. Annak ellenére, hogy más mobil gyártók azt mondták, hogy támogatni fogják a Flasht, ezt szinte egyikük se tette meg végül és ők is hozzájárultak a hanyatlásához.

De a Flash nem csak a mobilokon bukott el, az asztali böngészők is hanyagolni kezdték:

  • A tavalyi év elején a Google és a Mozzilla is blokkolta a Flash Player 11-et, a kritikus biztonsági hibára hivatkozva. A hiba nyilvánvalóan elég súlyos volt, hogy ki lehetetett használni és a Hacking Team-nek ez sikerült is.
  • Az anti-virus szoftvergyártók azt állították, hogy 10-ből 8 hacker az SWF és Flash Player biztonsági rendszere hiányosságait használja ki. (A Google Chrome használ még egy harmadik plugint, a Pepperflash-t, ami állítólag még biztonságosabb, mint az Adobe).
  • Tavaly januárban a YouTube bejelentette, hogy megvonja a támogatást az FLV-től (Flash Video) és a továbbiakban HTML5-öt fognak használni helyette.
  • A Microsoft szintén bejelentette, hogy az új Edge böngésző is HTML5-ön is fog futni.

Az Adobe valószínűleg ezt már rég előre látta. 2011. november 8-án az Adobe bejelentette, hogy meszünteti aFlash Player fejlesztését mobil eszközökre. Most, öt évvel később, bármilyen hatékony is volt valaha, végül az utolsó koporsószeget is megkapta az SWF. Ezt támasztja alá az is, hogy az Adobe már látni sem akarja a Flah-t a saját neve közelében. Ugyanakkor egy másik weboldalon már azt olvashattunk, hogy ,,Üdvözöljük az új Adobe Animate-t”, ami szerint az Adobe Flash-t alapjaitól kezdve újraírták, hogy egy HTML5 szerkesztő eszköz legyen és 2016 januárjától Adobe Animate néven vezetik be.

Tehát mit kell tenni az Adobe Captivate-tel az e-learningben?

Egyszerű. Ha a tartalom még SWF, akkor meg kell változtatni. Minél hamarabb tudatni kell az e-learning fejlesztőkkel, akik Adobe Captivat-et használnak, hogy ne készítsenek több Flash SWF alapú kurzust, hogy ne kelljen újra szerkeszteniük az egészet a HTML5 kompatibilitás miatt.

Íme néhány remek érv:

1,  A Flash SWF tartalom már semmilyen mobil eszközön nem támogatott.

Sok e-learning kurzus nem alkalmas arra, hogy kicsi mobilképernyőn futtatható legyen, bár ugyanezek nagyon jól működnek mondjuk tableten… mindaddig, amíg a tartalmat valóban tablet-méretűre tervezték. Tehát ez egy élhető középút lehet a kurzusok számára, hogy mobil eszközön (tableten) és asztali számítógépen is elvégezhető legyen. Szerencsére nem kell csak az egyik megoldást választani.

 

2, Tetszik vagy sem, a Flash ismert biztonsági problémái miatt a cégek kénytelenek ellene lenni.

Számos szervezet halasztgatja az új HTML5-kompatibilis böngészők frissítését, mert olyan sok webes alkalmazás örökségük van korábbról, hogy nem működnének a modern böngészők szigorúbb biztonsági védelme mellett. Emellett az egyetlen ok, hogy még egy vállalatnál jóváhagyott böngészőben Flash Player plugin van, az hogy az összes online képzés SWF alapú. A dolgokat inkább hagyják így, ahogy vannak, mert sokkal olcsóbb megoldás. De mégis meddig maradhat fenn ez a helyzet? Ezek az érvek meg fognak inogni, amint a biztonsági szakértők és a kockázati menedzserek egyaránt rámutatnak majd arra a fontos pontra, hogy a hackerek sokkal nagyobb pénzügyi károkat tudnak esetleg okozni, mint amennyibe az egész rendszer frissítése kerülne. Tehát, ha a szervezete alapértelmezett böngészője több mint egy éves és még nem HTML5 kompatibilis, meg kell kezdeni a lobbizást a megfelelő embernél a frissítésért. (IE8 2009-ben jött ki, nem kéne használatban lennie!)

 

3, Ha figyelmen kívül hagyja ezeket a jelzéseket és marad az SWF-nél, hirtelen újra kell  építenie az egész e-learning kurzusát. Igencsak kapkodva.

Egy e-learning kurzust hónapokig is tarthat igényesen megcsinálni és általában hosszú ideig használatban marad, ami akár években is mérhető. Bármilyen hirtelen változtatás a működési környezetében megbéníthatja az SWF-et és a felhasználóknak egyszer csak elveszik a tartalom és nincs idő az egészet az alapoktól kezdeni. Kerülje ezt el, mert a HTML5-nek jelenleg biztosabb jövője van.

 

4, Az SWF HTML5-be való konvertálása természetesen jelentős átalakítást és munkát jelent.

Sok fejlesztő tévesen azt hiszi, egy kurzust SWF-ről HTML5-re konvertálni csak egy apró beállítás kérdése, hogy másik publikálási módot válasszon egy menüből. Az igazság az, hogy legtöbb esetben a kurzus formája és kinézete jelentősen megváltozik, a kompatibilitási nézetét is beleértve. El kell távolítani a nem HTML5 kompatibilis elemeket és a modulukat kisebb darabokra töredelni. Miért? Mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilok egyszerűen nem elég erősek, hogy ugyanazt a tartalmat tudják futtatni, amit a fejlesztők már megszoktak az asztali gépek esetében. A mobilok CPU és RAM erőforrás konfigurációjuk jóval kisebb, mint az asztali számítógépeké és a böngésző cache rendkívül korlátozott. Emiatt akadoznak vagy töltenek túl sokáig a nagy tartalmú kurzusok mobilon. Egyes vállalatok például emiatt kénytelenek két verziót készíteni ugyanabból a tananyagból: egy nagyobbat számítógépekre és egy egyszerűbb, könnyen feldolgozhatóbbat pedig mobilra. Ez ugye kétszer annyi munkát is jelent, hacsak nem legelőször mobilra tervezi a kurzust, mert akkor elég csak egyszer dolgozni vele.

 

5, Az Adobe Captivate nem képes Flash Player 11-ben publikálni.

Ez az Adobe Captivate 8-ra és 9-re is vonatkozik. A korábban említett biztonsági hibák miatt a Google Chrome és a Mozzilla Firefox már blokkolja a Flash Player 11 bizonyos tartalmait. A többi böngésző-fejlesztő is ezt a tendenciát követi. Ez azt jelenti, hogy a HTM/SWF alapú e-learning egyelőre lehetetlen megtekinteni egyes böngészőkben. De még ha működik is, ez sajnos bármelyik pillanatban változhat. Valószínűleg ezt a kockázatot sokan nem engedhetik meg maguknak.

Elég komoly figyelmeztetés lehetett, mert az Adobe megvonta a támogatást a Captivate 8 első verziójában az exe tartalmaktól. A Captivate közösség hangos tiltakozása után pár hónappal később, a következő frissítésben, már visszaállították az exe publikációt. Valószínűleg az lesz a következő, hogy hamarosan kikerül a Captivate-ből a Flash-be történő publikálás lehetősége is. Mivel az exe fájl tulajdonképpen egy önállóan futtatható Flash Playerbe ágyazott SWF, feltehetően a Captivate hamarosan nem fogja támogatni az Flash-be publikálást sem.

Az Adobe vélhetően mindenkit figyelmeztetni fog a változtatásokról, de mikor ez bekövetkezik nem biztos, hogy lesz még elég ideje mindent újraépíteni a HTML5 alapjaira. Érdemesebb ezekre időben felkészülni és választani a lehetőségek közül, ahelyett, hogy egy kényszermegoldást kellene elfogadnunk és kapkodnunk a határidőkkel.

A szerzőről

Pálinkás Zsófia

2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) A nem kompatibilis elemek (5.lépés) | E-learning mindenkinek bejegyzéshez Mégse