Módszertan

Egy gyakornok tapasztalatai: ARTudásmenedzsment

Az ELTE PPK Andragógia szakos hallgatójaként lehetőségünk van arra, hogy gyakornoki munkát vállaljunk egy általunk választott cégnél. 

Az én választásom az ARTudásmenedzsment Kft.-re esett.

Gyakornokságomat 2017 áprilisában kezdhettem meg, amikor is egyből bepillantást kaptam a cég pontos működési elveibe és az e-learning tananyagkészítés rejtelmeibe. Pontosan átláthatóvá vált, hogy milyen feladataim lesznek a következő 40 órában.

Az első feladatom az volt, hogy egy forgatókönyvet készítsek a macskák felelősségteljes tartásáról szóló e-learning anyaghoz. A forgatókönyv jelentése ebben a munkakörben hasonló a filmes forgatókönyvek jelentéstartalmához. A lényeg, hogy egy tananyag elkészítésének folyamata megkönnyíthetővé válik azzal, hogy előre megfogalmazzuk, hogy pontosan mit is szeretnénk látni egy anyagban. Ez magába foglal minden szöveget, ábrát, videót és képet. A feladat legjobb része, hogy olyan témákba is betekintést nyerhetünk, amik azelőtt teljesen ismeretlenek voltak számunkra.

Mindazonáltal nagyon fontos elmondani, hogy mielőtt elkezdenénk a forgatókönyvírás folyamatát, sok mindent meg kell határoznunk. Meg kell tudni fogalmazni magunkban, hogy mik a céljaink a tananyag elkészítésével, illetve, hogy melyik az a célcsoport, amelyiknek az anyag szól. Fontos, hogy olyan tananyagot hozzunk létre, ami könnyen használható, megragadja és megtartja a tanuló figyelmét és olyan információt ad át, ami hasznosítható a jövőre nézve.

Ha a forgatókönyv elkészült, azután veheti kezdetét a tananyag elkészítésének procedúrája.  Az ARTudásmenedzsmentnél töltött idő alatt ebben a folyamatban még nem vehettem részt, ugyanis a tananyagkészítő szoftverek működési mechanizmusát elsajátítani egy időigényes tevékenység.

A tananyag átadása előtt fontos a belső teszt, ami segít kiszúrni azokat az apró hibákat, működési akadásokat. Tapasztalataim szerint ennél a feladatnál nagyon figyelmesnek kell lennünk ahhoz, hogy kiszűrjük a hibákat.

A forgatókönyv készítés és tesztelés mellett feladatom volt még, hogy egy már meglévő anyagot magyarról angolra fordítsak.  Ennél a tevékenységnél szintén alapvető elem, hogy ugyanúgy, mint a magyar szövegeknél, az angol nyelvűeknél is megfelelően érthető és átlátható legyen a leírt információ.

Összességében, tapasztalataim alapján az összes tevékenységről, és egy-egy projekt elkészítéséről is elmondható, hogy egy egészen hosszú folyamat, ami kitartást, türelmet és precizitást igényel, hiszen nem csak az elsődleges munkafolyamatok, de a legapróbb hibák kijavítása is rengeteg munkát követelnek. 

 

A cikk szerzője Alshahshoh Dorina, az ELTE Andragógia szakos hallgatója.

A szerzőről

Müller Andrea

Tananyagfejlesztő az ARTudásmenedzsmentnél, aki több éves e-learning fejlesztői és pedagógiai tapasztalattal rendelkezik.

Szóljon hozzá