Érdekességek Trendek

A mesterséges intelligencia és az oktatás szimbiózisa I.

Mesterséges intelligencia vs. oktatás

Oktatási reformra szükség van. Politikai, társadalmi szempontból kérdéses, hogy készen állunk-e rá, de technológiailag egyértelműen igen. Az eSchool News kutatása szerint az oktatási üzletág 2021-re 47,4%-kal fog nőni csak és kizárólag a mesterséges intelligenciának (Artificial Intelligence, a továbbiakban AI) köszönhetően. Ez azt jelenti, hogy a technológia eszközei és hatásai megjelennek az óvodától, a felsőoktatáson át egészen a vállalati tréningekig, és az élethosszig tartó tanulásban is.

A mesterséges intelligencia aggodalommal is eltölthet, hogy a robotok elveszik a munkákat, illetve, hogy uralomra törnek és mind meghalunk, de valójában az AI teljesen más céllal létezik. 1940-ben programozták le először, és azóta is, gyakorlatilag minden innovációja hatalmas visszhangot kap. Léteznek okos porszívók, amik mellett nem kell felkelnünk se, létezik Alexa (vagy másnéven Amazon Echo, egy chatbot, ami minden kérdésünkre tudja a választ, és segítségével egész otthonunkat felokosíthatjuk), és létezik az e-learning. Utóbbi ugyan nem az AI innovációja, viszont egy kiváló eszköz, hogy megvalósítsa általa az AI az oktatás reformját.

A tantermi oktatásnak már leáldozott, rögtön a Z generáció iskolás korának kezdetekor. Sem kritikus gondolkodásra, sem egyéni fejlődésre, sem nyitott világszemléletre nem tanít, ami ma a legfontosabb lenne. A lexikális tudás bár átmegy (átmehet), a gyakorlatban sajnos kevés tapasztalatot szereznek a tanulók, és sokszor úgy kerülnek ki a rendszerből (akár végig járták, akár nem), úgy diplomáznak, hogy egyáltalán nem tudják, mit tudnak. A tantermi oktatás nem a kompetenciafejlesztés mestere. Működhet-e az élethosszig tartó tanulás automatikusan, költség- és időhatékonyabban, effektívebben?

Pro és kontra

Bár nem minden rózsaszín, mégis sokkal világosabb jövőképet fest nekünk az AI. Az első, ami eszünkbe juthat, az a keletkező munkanélküliség. Például, hogy nem lesz szükség tanárra. De, lesz. A tanárszerep nem eltűnik, hanem átalakul. Tananyagfejlesztővé, kutatóvá, vagyis: nem arra lesz szükség, hogy a tanár átadja a tananyagot, hanem arra, hogy élményt gyártson belőle.

Milyen innovációkkal fogja még segíteni az oktatást az AI? Ma reggel láttam egy videót arról, ahogyan egy kislány első megtanult szavait rögtön Alexához intézte, hogy kapcsolja be neki a mesét. Ő hogyan fog majd tanulni? Be kell-e illeszkednie a tantermi oktatásba, vagy már a krétatáblát sem fogja ismerni? Milyen lehetőségeink vannak az oktatásban a mesterséges intelligenciával? A cikk második részében ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat.

 

Irodalomjegyzék

A mesterséges intelligencia az oktatásban. (2018. 05. 18). Forrás: oktatas.atlatszo.hu: https://oktatas.atlatszo.hu/2018/05/17/a-mesterseges-intelligencia-az-oktatasban/

A mesterséges intelligencia megváltoztathatja az oktatás jövőjét. (2017. 03. 28.). Forrás: regenseurope.com: https://www.regenseurope.com/hu/-/artificial-intelligence-could-change-the-future-of-education

Ford, M. (2017). Robotok kora. Budapest: HVG könyvek.

Lynch, M. (2018. 05. 05.). 7 roles for artificial intelligence in education. Forrás: The Tech Advocate: https://www.thetechedvocate.org/7-roles-for-artificial-intelligence-in-education/

Sudarshan, S. (2018. 08. 09.). The Role Of Artificial Intelligence In Learning. Forrás: eLearning Industry: https://elearningindustry.com/artificial-intelligence-in-learning-role

 

 

A szerzőről

Réffy Orsolya Nóra

Szóljon hozzá