Jó gyakorlatok

KRESZ képzés – ingyen!

Örömmel írunk Idén is segít a jogosítvány lerakásában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
A program  a közlekedés biztonságának javítását célozza meg, ennek keretében az ingyenes, internetes képzést a tanuloknak.hu oldalon vehetik igénybe a köznevelési intézmények diákjai, a kreszfelfrissito.hu oldalon pedig az aktív közlekedők, akik úgy érzik, hogy már megkopott a tudásuk.
A program alapelve, hogy a közlekedésre való felkészítést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a statisztikák szerint a 14 év alatti gyermekek és a fiatalok a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb résztvevői.
Az elektronikus anyag magán viseli az e-learning sajátosságait, így a tanulók interaktív formában, saját tempójuknak megfelelően sajátíthatják el a KRESZ szabályait.
kresz
Azok közül, akik elvégzik a tananyagot, 50 ezren jogosultak lesznek egy “AM”, “A”, “A1”, “A2” vagy “B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti KRESZ-tanfolyam ingyenes elvégzésére is. Ezen túl a legjobban teljesítő köznevelési intézmények értékes közlekedésbiztonsági csomagot kap ajándékba.
A szervezők idén is nagy érdeklődésre számítanak, a NKH közleménye szerint a tavaly megvalósított ingyenes tanuloknak.hu közlekedésbiztonsági képzésnek köszönhetően több mint 130 ezer fiatal sajátíthatja el a gyalogos és kerékpáros közlekedés biztonságos szabályait, közülük pedig 30 ezren olcsóbban is juthattak jogosítványhoz. 2013-ban a 130 ezer regisztráló közül 41 802 fő teljesítette a képzést.
 Gyakorlásnak egy személyiség alapú KRESZ tananyagot mi is közzé tudunk adni, demóink között.

A szerzőről

Elter Luca

Szóljon hozzá