Érdekességek Eszközök

Egy hét alatt, egy kézzel, hány fát ültethetek?

Az élethosszig tartó tanulás fontosságát szerencsére már csak közepesen kell hangsúlyozni, hiszen tisztában vagyunk vele, mennyire fontos az önképzés. Nem csak a munkahelyen, de a saját életünkben is. Minél többet tudunk, annál nyitottabb szemmel tudunk járni a világban, és észrevenni kisebb-nagyobb örömeit. Az élethosszig tartó tanulás során maga a tanulás azonban nem (csak) azt a klasszikus értelemeben vett tanulást jelenti, amikor az iskolapadban ülünk, és lavírozunk a piros és fekete pontok között. Azt is jelenti, hogy megnézünk egy világháborús dokumentumfilmet, követünk egy blogot, elkészítünk egy ételt, amit még soha, vagy új aspektusokat hozunk be életünkbe, mint például a környezetvédelem.

Az e-learning itt is jó alternatívát kínál, hiszen színesebbé, élvezetesebbé teszi a tanulást. Vannak azonban olyan oldalak, ahol nem e-learningben, hanem csupán a neten szörfölgetéssel, vagy játékkal tudunk megtanulni fontos dolgokat. Például sétát tehetünk egy gyönyörű finn erdőben, vagy levadászhatunk kalóz halászokat, észrevétlenül tanulva közben. Ez nem csak a felnőtteknek jó módszer kikapcsolódva tudást megszerezni, hanem annak a bizonyos digitális bennszülött generációnak is jó eszköz lehet, hogy értelmesen töltse el online perceit.

Visszatérve a környezetvédelemhez, nem kezdhetünk mind önfenntartó gazdálkodásba (sajnos), és tapasztalataim szerint túl sok energiát sem szeret a nagy többség rászánni az egészre, van azonban egy olyan eszköz, aminek megismerése ennek a bejegyzésnek az elolvasásával együtt összesen 10 percbe telik, és heti egy fát ültethetünk vele.

Ez az Ecosia keresőprogram. Pontosan olyan, mint bármely másik kereső, mondjuk a Google, kivéve, hogy a bevételüket fák ültetésére szánják. Főleg az egyenlítőtől délre eső területeken dolgoznak, ahol jellemzően nagy szükség van a helyi gazdálkodások erősítésére, a természet folyamatainak regenerálására, és a természetes élőhelyek fenntartására. 15 országban ültetnek fákat, a helyiekkel együtt dolgozva.

Képzeljük el, hogy van egy milliárd fánk – írják a honlapon. Mit kezdenénk vele? Christian Kroll (az alapító) és csapata azokat a biodiverzitásban, azaz biológiai sokféleségben gazdag pontokat keresi, ahol rengeteg egyedülálló faj él folyamatos fenyegetettségnek és pusztulásnak kitéve. Ma 35 ilyen pont van a világon, és bár ez a bolygónknak csak a 2,3%-a, mégis az élővilág több mint felének ad otthont, táplálékot: az itt élő a madarak, emlősök, hüllők, és kétéltűek sehol máshol a világon nem találhatóak meg.

A fák azért is fontosak, mert tisztítják a levegőt, értékessé teszik a területet, helyreállítják a talajt, és termést hoznak, gondozásuk munkát ad a szegénységben élő gazdáknak, akiknek saját erejükből nem telne rájuk. Külföldi befektetők pedig nehezen köteleződnek el ilyen vállalkozás mellett, hiszen nem hoz rögtön eredményt, és a profit is igen csekély. Az Ecosia 2009-ben alapult, 2018-ra pedig már 25 millió fát ültettek. Ugyanebben az évben saját napelemeket állítottak fel, annyit, hogy abból fenn tudják tartani minden energiaszükségletüket. 2020-ra egy milliárd fa ültetése a cél.

Ahogy a honlapon is írják, teljesen átlátható módon dolgoznak, minden hónapban elküldik pénzügyi összefoglalójukat a feliratkozóiknak, ahol lehet látni, pontosan hova is megy a keresésekből származó bevétel. A szervereik teljes egészében megújuló energiaforrásokon futnak, és minden egyes fa, amit ültetnek 1 kg CO2-t távolít el a levegőből, így szén-dioxid kibocsátásuk mínuszban van. Ezen kívül a szoftver teljesen anonim, vagyis adatainkat semmilyen harmadik félnek nem szolgáltatják ki.

Hogyan segíthetünk tehát?

A kanapéról. Ha rámegyünk az Ecosia oldalára, rögtön felajánlja, hogy töltsük le a bővítményt, amivel ez lehet az automatikus keresőprogramunk. És minden 42 keresésenként ültetnek egy fát. Nem a nevünkkel ellátott plakettel, de annál inkább a 10 perces erőfeszítésünket meghálálva rengeteg munkával. Mi pedig nyugodtan szörfölgethetünk tovább.  Akit bővebben is érdekel, olvassa el a honlapjukat! Van egy kiváló blogjuk is, amit érdemes olvasgatni, és tájékozódni Földünkről szabadidőnkben is.

Ez tehát, visszatérve az elejére, tanulás a javából. Nem szájbarágós, és nem kell hozzá leülni. Annál inkább érdekes, szemléletformáló, és tudásunkat rögtön fel is tudjuk használni, ahogy aktiváljuk az Ecosiát számítógépünkön. Az informális tanulást (azaz a mindennapi életben lépten-nyomon tanulást) hajlamosak vagyunk nem figyelembe venni, de az élethosszig tartó tanulásnak ez igen fontos útja. Hányan mondhatjuk el magunkról, hogy 10 perc tanulás után átlagosan hetente egy fát ültethetünk? Egyre többen! Használjuk ki a digitális tanulás adta lehetőségeket!

A szerzőről

Réffy Orsolya Nóra

Szóljon hozzá